Evangélikus Népiskola, 1907

1907 / 5-6. szám - Tárca

149

azt bálványként imádják, hanem elégedetlenkedésre kényszeríti azokat is, kiknek godolkodásmódja a kor általános áramlatánál magasabb erkölcsi színvonalon áll.

— Ebben sok igaz lehet, elismerem. És most már átlátom a tanító úr gondolatmenetét. Tehát az uralkodás vágya, a nagyzás az oka annak, hogy nagyobb jövedelmeink mellett is sokkal inkább szűkölködünk, mint apáink.

— Igen. ez az a sajtóhiba, minélfogva a gyakorlat, jóllehet jövedelmünk emelkedett, az élet kényelmeinek megszerzése pedig olcsóbb — hasonlítsuk csak össze, hogyan, mennyi költséggel és mennyi idő alatt utazott fel egy Hunyady János Kolozsvárról Budára s minő kényelemmel, hány óra alatt mennyi pénzzel teszi meg azt az utat ma akár a legkegyetlenebb téli időben egy szegény iparos inas —- a gyakorlat, mondom, nem felel meg annak a különben helyesen fölállított elméletnek, miszerint az életnek ma könnyebbnek kellene lennie, mint apáink korában volt.

— Mind szép tanító úr, belátom észleleteinek valószerüségét s gondolatainak igazságát. A baj meg van állapítva, okát is tudjuk. De vajon létezik-e olyan panacea, mely ezen segítene, létezik-e olyan hatalom, mely ezt az áramlatot visszaparancsolni képes volna ?

— Eétezik, kell léteznie. Mert hiszen látjuk, kézzelfoghatóan tapasztaljuk, hogy az önbálványozás és úrhatnámság elégedettségre soha nem vezet. A bérjavitás, fizetésemelések csak ideig óráig segítenek a bajon. Csak azt érjük el vele, hogy magasabb lesz az adó, — hiszen magának az államnak igényei is napról-napra emelkednek — magasabb lesz minden kereskedelmi és iparcikk ára és ezen circulus vitiosus utján maholnap csak megint ott leszünk, ahol ma vagyunk. De ez még hagyján volna ! Hanem az is bizonyos, hogy az önbálvá nyozás és úrhatnámság kiöli az ember szivéből a szeretetet, helyébe irigységet, gyülölséget féktelen haszonlesést olt be. Ezek az elemek elrabolják a lélek nyugalmát, elsorvasztják a testvéries bizalmat, a vidámságot, pusztítják nem csak az egyesnek testét és lelkét, hanem az emberi társaság minden jótékony intézményét, korhasztják a vallásos testületeket, az államot. Határtalan elkeseredés, tengernyi szomorúság, néptelenedés és nyomor üt tanyát körülöttünk mindenütt. Nem maradhat ez igy. Mert hiszen végeden hatalmú szerető Atyának gyermekei vagyunk, ki szereteténél fogva nem engedi, hatalmával megakadályozza, hogy az emberi nemzetség pusztulásnak induljon. Vajon az, ami gyarló értelmünk előtt lehetetlennek látszik az isteni bölcseség és minden- hatóság előtt is lehetetlen ? Aki hisz Istenben — pedig meg van írva, hogy balgatag, aki nem hiszi, hogy Isten van, — azt a bizalom nem hagyja el soha semmiféle körülmények közt. Szomorúságunkban megvigasztal, ha csüggedünk, reményt, ha erőink megfogyatkoznak, erősbülést nyújt az a tudat, miszerint mindenható és végetlenül szerető