Evangélikus Népiskola, 1906
1906 / 2. szám - Zádor Endre: A siketnémákról
u Ilyen hangok: v, z, zs, b, d, g, gy. Van még valami, ami a siketnémát a beszédtanulásban segíti : az izomérzés. Amikor ugyanis a siketnéma bizonyos beszédszervi mozgást végez, mindannyiszor bizonyos izomérzés támad benne. A gyermek érzi, mint feszülnek vagy engednek a beszédszerveket mozgató izmok, mint simul, szorul vagy tapad a nyelv a szájpadláshoz, a lágyiny'nez vagy a fogakhoz stb. És ezt az izomérzést meg is tudja a siketnéma magának jegyezni. Ugyanazon beszédszervi mozgásnak, ugyanolyan izomérzés felel meg. Ha tehát a siketnémának valamely beszédszervi mozgására helyben- hagyólag intünk, akkor a siketnéma nemcsak a beszédszervek helyzetét, a szájállást, a hangnak optikai képét jegyzi meg magának az eleibe tartott tükörből, nemcsak a tapintás segélyével szerzett érzéki benyomást igyekszik emlékezetébe vésni, hanem egyúttal megjegyzi magának a beszédszervek mozgása által keletkezett izomérzést is. És ha később ugyanezt a beszédszervi mozgást ismételni akarja, mindaddig kísérletezik, amig benne ugyanolyan izomérzés nem támad, mint akkor, amikor az illető hangot megelégedésünkre ejtette ki. S ha a siketnéma megtanulta, hogy a szóhangok mely beszéd szervekkel, azoknak milyen mozgásával ejtendők, akkor azokat nemcsak hogy ki tudja mondani, hanem le is tudja őket olvasni, más beszélőnek a szájáról. A beszédnek a más szájáról való leolvasása épp oly művészet, mint a hallás nélkül való beszédtanítás. Igen megnehezíti az ajakleolvasást az a körülmény, hogy nem beszélünk egyformán. Némelyik alig nyitja ki a száját beszéd közben, más meg nagyon is nyílt szájjal beszél; az egyik lassan, a másik gyorsabban beszél. Azután beszéd, szerveink sem egyformák. Némely embernek a szája kisebb, másé nagyobb; némelyiknek az ajka vékony, másé vastag; némelyiknek a nyelve hosszú és vékony, másé rövid és duzzadt; az egyiknek nagy, a másiknak kicsi foga van. stb. Hogy ilyen különféle beszédszervekkel mégis ugyanolyan hangot ejtenek az emberek, ahhoz feltétlenül szükséges, hogy a beszédszervek működésében némi igen csekély eltérés legyen. Ebből következik, hogy ugyanannak a hangnak az optikai képe a különböző egyéneknél nem egészen ugyanaz, hanem csak nagyon hasonló. Onnan van az, hogy a siketnéma eleinte bizonytalan az idegen egyén keszédjének a leolvasásában s hogy igen gyakran meg sem érti őt mindjárt. Ezekből látható, hogy a siketnéma a látás, a tapintatás és az izomérzés segélyével tanulja meg a kiejtést. A látás, tapintás és az izomérzés helyettesítik nála a hallást; egészen azonban mégsem pótolhatják azt. Ugyanis a siketnéma hallás nélkül is megtanulja ugyan a hangok kiejtését, de az ő kiejtése nem oly kellemes, mint az épérzéküé; kiej- téséből hiányzik az az érc, az a csengés, amely a hallónak a kiejtését
