Evangélikus Népiskola, 1906
1906 / 2. szám - Szigethy Dénes: Az egyházkerületi gyámolda és a tanítóság
36 nem a gyűjtéskor megnevezett célra használtatik fel. Amikor pedig a gyűjtött összeget rendeltetésétől el akarjak vonni, meg kell kérdezni a kedvezményezetteket, váljon minő feltételek mellett állanak el a részükre biztosított jogoktól! Ez eddig nem történt meg, tehát történjék meg ezután. Vizsgáljuk meg tovább azon okokat, melyekkel a gyámolda igazgatósága támogatta 1895-ben a kér. gyűlésen a tanítóságnak a kér. gvámoldába való be nem láphetését kimondó indítványát. Azt mondta nevezett kei. gyűlésen a gyámolda igazgatósága, — és helyesen, — hogy a tanító után az egyházközség megfizeti a nyugdíjjárulékot az államhoz is és a gyámoldához is, s mindkét helyről élvezi a nyugdíjat. A lelkész után pedig csak a gyámoldához űzetnek a hívek. Tehat a tanító után kettős terhet viselnek az egyházközség hívei. Ez időtől kezdve 10 év sem telt el, megalakult az egyetemes nyugdíjintézet a lelkész urak számára. És ha eddig kettős terhet viseltek az egyház hívei a tanító után, e kettős terhet viselik ezután csak a lelkész urak után, még pedig úgy, hogy a tanító után a legtöbb helyen egyszeres terhet sem viselnek a hívek, mert sok helyen a 24 koronás járulékot a polgári község fizeii a a felekezeti tanítói állás után is. És hogy mily tekintélyes összeggel járulnak a hívek az egyetemes nyugdíjintézet és a gyamolda segélyezéséhez, mutatja az 1904. évi kér. számadás, melyből látjuk, hogy ez intézményekhez 8504 kor. 48 fill, van bevételkiut elszámolva. Tehát az 1895-ben ellenünk felhozott érvek 10 év múltával gyámoldai jogainkat hirdetik. A másik érv volt a tanítóság ellen az, hogy az állam a tanítóknak úgy is milyen szép nyugdíjösszeget biztosít, felesleges a gyámolda áldásaiban részesíteni őket. Erre nézve legyen szabad becses figyelmét felhívni a gyámolda igen tisztelt igazgatóságának azon viszás helyzetre, melyben épen mint felekezeti tanítók vagyunk az állami nyugdíjintézettel. Amikor kántori fizetésünknek — pedig jórésze legtöbb helyen az — a nyugdíjba való beszámítását kérjük, azt válaszolja a miniszter s Írja elő a törvény; »ez nem képezi, mint egyházi szolgálmányért járó díj a nyugdíj alapját.« Ha pedig kérjük, hogy a kántori fizetés levonásával gyakran 600 koronán alul szálló fizetésünket egészítse ki 800 koronára, azt válaszolja: »a kántori díjjal meghaladja a 800 koronát fizetése, kérésével elutasítom.« És nekünk ezt tűrnünk kell, mert igaz hogy bírjuk az egyház jóakaratú támogatását e viszás helyzet megszüntetésére, de mind ezideig eredményt el nem értünk. Tessék tehát ebből látni, milyen gyönyörű nyugdíjat élvezünk mi az államtól a nehéz munka teljesítése s rögös pályánk megíutása után. Mikor jogainkat a gyámoldábau követeljük, nem a nyugalomba való sietés késztet
