Evangélikus Népiskola, 1906
1906 / 1. szám - Leszner Rudolf dr.: Egy kis psychologia
fi nép nyomorog', mint a repkény is akkor díszük legbujábban, mikor gazdáját, melytől táplálékát veszi, megfojtani készül. Ellenben a szabad államban, mivel önkormányzat a lelke, a közügyek mindenkire tartoznak. Itt minden honpolgár, legyen bármi a hivatása, tudja, hogy tagja az összességnek s külön érdeke a közérdekkel kell, hogy szervesen összefüggjön. Tudja, hogy akkor boldogúl igazán, ha mindnyáiunk közreműködése közjólétet teremtett. A közérzület a hazaszeretetnek és szabadságnak virága, sugallata jóra törekvő lelkűnknek, a felebaráti szeretetnek kiter:esztése a nép összességére. Elénk közérzület nélkül nincsen mozgalmas politikai élet, nem fejthet ki tartósan hatalmat az állam, nem virulhat föl a haza. Hiúság. A hiúság balgaság. Külsőségek és alacsony rangú kiválóságok képezik leginkább tárgyát, mint divatos ruházat, ékszerek, csinos arc, formás kéz, kis lábak, deli termet, karcsú derék, rendjel, dm stb. S ezeket minden alkalommal magasztalt atni áhitozza a hiú ember. Ég benne a vágy mézes szavak, bókok, dicséret után. Föltűnni, tetszeni és csodáitatni, ez az ő boldogsága. A hiúságnak éltető eleme a hízelgés. A hízelgés az, amitől léteiét nyeri, amin táplálkozik, amiből erőt merít; a hízelgés, mely nem más, mint a gyarló valóságnak szépítgetése. vagy valami csekély jónak, takarosnak mód nélküli fölfúvása. A hiúság nem lehet nagy észnek bizonysága, mert a ki személyes értékét túlbecsülteim kívánja, az tulajdonképpen akaratlanéi beismeri, hogy személyes értéke nem üti meg a kellő mórtéket, akármennyire ölti is magára a látszatot, vagy akármennyire ámítja is a világot, hogy ő milyen derék legény. A hiúság a maga részéről is szűkíti a szellemi látókört, minthogy, akármibe kezdjen a hiú ember, a hiúság a vezetője s rendesen megelégszik a szinleges eredménnyel, ha csak egy kis magasztalás járhat érte. A hiúság dölyfössé tesz nem ritkán, ha sok személyes előny kevés értelemmel egyesül. A hiúság nem méltó a komoly férfihoz, kitől inkább eltűrjük az egyenes őszinteségből eredt kíméletlenséget, mint a kicsinyes dicsekvést és a magasztalást kolduló édeskés beszédet. Igaz érdemmel nem is fér össze a hízelgés. Az önérzetes embert sérti a túlzó elismerés, vissza is utasítja. Magától értődő, hogy elismerést várunk fáradozásunkért, hűen betöltött hivatásunkért, sikereinkért. De az önérzetes férfiú nem bánkódik azon, ha elmarad; kárpótlást, megnyugvást találó öntudatában, miglen a hiú ember, ki mindig érdemét felülmúló elismerés után vágyódik, szerencsétlen, ha egyszer nem részesül valami ünnepeltetésben. A hiú ember különben ritkán található, ahol komoly küzdelem folyik. Jobban szereti ő az életnek könnyű föladatú, játszi oldalát. Nagyszabású férfiúnak nem szokott riválisa lenni a hiú ember.
