Evangélikus Népiskola, 1906
1906 / 1. szám - Leszner Rudolf dr.: Egy kis psychologia
5 muukára képes nem lévén, rombolásban keres kielégítést. Az ilyen egoista csak saját szenvedélyes kívánságait nézi; másokkal és jogos érdekeikkel mit sem törődik; miatta nyomorban veszhetnek el, kik hatáskörébe kerülnek, sőt elégtételt talál abban, ha saját javára lehetőleg nagy a különbség az ő sorsa és embertársaié között. Ez az egoismus veszélyt rejt magában, mert kizár minden közérzületet, mert a társadalomra semmi tekintettel sincsen. Annak szárnyát kell szegni a közvélemény Ítélkezésével és állami intézménynyel, törvénynyel. Az egoismus ellentéte az altruismus. Az egoismus csak az ego-t, az én t ismeri, az altruismus pedig az alter-t a másikat helyezi első helyre, azzal törődik, arról gondoskodik, azért fáradozik. Ezt a másikat többes számban kell érteni. Annyit jelent, hogy embertársaink, a társadalomnak támogatásra szoruló szegényei, árvái, nyomorékai, a nép elhanyagolt alsó rétegei. Az altruismus magasztos példaképét adta Jézus az embereket szeretetre tanító idealismusával, minden körülmények közt tanúsított áldozatkészségével és a szegények hathatós pártfogásával. Jézus világra szóló példája dacára azonban ritka tünemény maradt az altruismus az emberek gondolat- és érzésvilágában. Az emberek szelleme nagyobbára igenis alant röpködött az utca pora fölött, semhogy a szeretet tiszta aetherébe fölemelkedhetett volna. Haladott, modern műveltségünk többet hozza napfényre az altruismust úgy az egyes emberek cselekvéseiben, mint a társadalom berendezéseiben. Következménye az altruismus demokratikus gondolkodásunknak, mely ember és ember között külömbséget nem ismer s azért mindnyájunk sorsát lehetőleg egyformán jónak kívánja. Az altruismus nem más, mint a tettekben kifejezett, következetes felebaráti szeretet. Sok üres szó esett eddig a felebaráti szeretetről. Most csak úgy ismerjük el valónak, ha altruismussá lett. Közérzület. A hazafinak az a legbiztosabb ismertető jele, hogy érdekkel viseltetik a közügyek iránt s azokból a maga munkarészét kiveszi, hogy lelkes barátja népének s ennek jólétét, haladását tehetsége szerint előmozdítja. Működésében nyilatkozik meg közérzülete. Közérzületnek azt az érzést nevezzük, mely a közkivánságok megvalósítására ösztönöz, a közjóért serkent tettre és emberbaráti célokra kelt áldozatkészséget. A közügyek iránti érdeklődésnek az a neme, mely csak az üresedett hivatalos állásra szorítkozik, hogy tehetségünket felülmúló szerephez jussunk, az nem a közérzületből fakad; annak nincs több köze a közérzülethez, mint hogy cége alatt kívánunk keresethez jutni. Az a nézet meg téves, hogy a közügyek csupán csak a hivatalos köröknek valók, kizárólag ezeknek hatáskörébe vágnak. Ez nem áll. Olyan államban, melyben az úgynevezett intéző körök végeznek mindent, alig akadunk közérzületre. Ott leigázott a nép s önzők a hatalom birtokosai. Ott azt tartják, hogy mások rovására, kárára lehet legköny- nyebben meggazdagodni, s ott találhatók legtöbbet, kik élősdi természetüknek megfelelően akkor érzik legjobban magukat, mikor az összes
