Evangélikus Népiskola, 1905
1905 / 2. szám - Sass István: Az új népoktatási törvényjavaslat
45 zéssel önmagunknak kell kiegészíteni, nem tartom helyesnek és indokoltnak a javaslat azon rendelkezését, hogy majd csak azon tanítói oklevelet ismeri el egyenértékűnek a középiskolai érettségi bizonyítvánnyal, amelyet már állami szakvizsgáló bizottság elótt szereztek meg. — A gyakorlati pályán működő tanítok, a kik hazánk népoktatásügyét 186,8 óta oda emelték, ahol ma áll, nem végeztek kisebb munkát, mint akik nyomdokaikba fogunk lépni. Miután én részemről rendkívül nagy súlyt helyezek arra, hogy miként fog a majdan törvénnyé emelkedett javaslat megvalósíttatni a mindennapi életben, legyen szabad felvetnem azon kérdést: váljon lelkesíti-e ezen javaslat a maga munkásait? Felolvasásom elején már kijelentettem, hogy a javaslat olyan» hogy azt általánosságban öröm és lelkesedéssel kell fogadni minden magyar embernek, azért a választ igen könnyen megadhatom, hogy általánosságban igen is lelkesíti a tanítói kart. Lelkesíti, mert magyarok vagyunk, s igy örömmel lelkesedéssel üdvözlünk minden olyan törekvést, amely megerősödésünket célozza. Lelkesít, mert tudjuk ismerjük az örök igazságot, hogy nyelvében él a nemzet. De meddig fog ez a lelkesedés tartani ? Addig, ameddig le nem lohasztja azt a mindennapi gond, a szegénység. Nem félek semmi ellenvetéstől, még attól sem, amelyet már egvizben hallottam, amidőn azt dobták oda. válaszul : hát a magyar tanítóság lelkesedése össze van kötve, a mindennapi kenyérrel! Igen is össze van kötve és nagyon nevetségesnek tartom azt, hogy valaki éhes embertől lelkesedést kívánjon. — Én is ismerem azokat a gyönyörű kijelentéseket, hogy az igaz lelkesedést nem befolyásolja semmi, az a szívben él ! Tudom azt is, hogy a haza- szeretet felül áll minden más érzésen ! De ismerek ám mást is. Ismerem azt, ami a legszentebb a leglángolóbb lelkesülést is lehűti, s ez : a szegénység, a nyomor. A közjóért, magasztos eszmékért, hazafias célokért lelkesedni, az igen szép dolog, de ennek első feltétele, hogy az ember ha nem is gazdag, de rendezett anyagi viszonyok között éljen. Mert lelkesedést várni attól, aki szegénységgel küzd, de több, nélkülöz, lelkesedést várni ott, ahol a családfő nem adhatja meg családjának azt, amit társadalmi állása megkívánna,] ezt én igen nagy kívánságnak tartom. Minden pályán elég a kitartó munka, elég ha van hozzá némi ügyszeretet. Mi nálunk tanítóknál ez nem elég, tőlünk ennél több kívántatik, mert mi embert nevelünk, mi az anyagba öntünk lelket, ehhez hivatás, de még több: szent lelkesedés kell, mert abba a gyermeki lélekbe bele kell oltanunk a szeretetet az emberiség, az egyház a haza iránt, bele kell oltanunk az áldozatkészséget, bele minden nemes emberi érzést, kell tanítani mindazon kötelességekre, amelyekkel hazája egyháza és embertársai iránt viseltetni tartozik, és mindezekért a munkabérünk csekély fizetés és olykor-olykor némi elismerés! Megvallom, hogy ez is igen szép dolog, de bizony csak jól lakott ember
