Evangélikus Népiskola, 1905

1905 / 11. szám - Sass István: Tarlózás. XXI.

338

mindenki, aki ismer, hogy dolgozom, fáradok s áldozatot hozok az ügyért, de magamnak semmi, de semmi előnyt nem szerzek. Mint már említettem, fizetésem nyugdijam rendben van, s így a magam ügye miatt nyugodtan alhatnék, de most tudom, hogy kartársaimnak legnagyobb része nem igy van, mivel látom a nehéz küzdelmet a mindennapi kenyérért, látom a nyugdijával nyomorgó felekezeti tanítót, küzdöttem a múltban, küzdeni fogok amig csak Isten erőt ad, amig célunkat el nem értük. De mégis amidőn én osztályérdeket szolgálok kérem figyelembe venni, hogy ez az osztályérdek úgy egybe van forrva az egyház és a magyar haza érdekével, hogy azt külön választani nem lehet. Ez az én helyzetem. De hát Nt. uram megmaradt-e mindig azon az eszményi magas- ságon, amelyet velem szemben olyan fennen hirdet ? Avagy nem szállt-e onnan alá, és nem osztályérdeket szolgált-e, amidőn tekintélyének egész súlyával küzdött a lelkészi kongrua mielőbbi megvalósításáért ? Vagy ez nem osztályérdek ? De hát amidőn a répcelak — csánigi lelkészi fizetést olyan szerencsésen össze tudta számítani, hogy annak 1600 koronára való kiegészitéséhez még 300 20 kor. segély kellett, akkor hol volt az az eszményi az a magasztos, amely nem ismer sem papi sem tanítói érdeket ? Hiszen ez már talán nem is osztályérdek ? Ugy-e méltóztatik látni, hogy idáig nem mentem, és most is eszembe sem jutott volna ezeket elmondani, mert hiszen tudom hogy mindez nem rossz dolog, ha engem osztályérdekemmel olyan hangosan le nem szól. Látja Nt. uram, mi tanítók sokat látunk, sok dolgot tudunk, sok mindent megfigyelünk, és hallgatunk, csak nem kell bennünket ezen hallgatásunkból minden alapos ok nélkül felzavarni, és nem kell ezen hallgatást úgy magyarázni, hogy mi talán süketek és vakok vagyunk, akik nem látunk és nem hallunk semmit.

Itt bizony el méltóztatott a sulykot dobni, és ezen dobással ütötte agyon a legszebb a leghangzatosabb frázisait amidőn eszményi és magasztosról beszél, mert a körülmények azt bizonyítják, hogy szolgált bizony már osztályérdeket is, magánérdeket is; és úgy látszik, hogy csak nálunk tanítóknál nem tartja azt helyesnek és megengedhetőnek.

Minek ilyen dolgokat előrántani? Min^k alkalmatlan időben nagy hangon magasztos elveket hirdetni? Minek tudtul adni a világnak, hogy megfélemlíteni magát nem engedi ? Hiszen azt sem tudom e pontnál, hogy komolyan beszél-e vagy tréfál. Megfélemlíteni! Én Nt. uram lehetetlan dolgokra nem szoktam vállalkozni. A szeniirásból vett tiszta világos okokat kíván annak bebizonyítására, hogy neki nincs igaza! Én tanító vagyok, s mint ilyen tudok talán a szentirásból annyit, amennyit egy egyházát és vallását szerető lutheránus tanítónak tudni kell, de azt megvallom, hogy írástudó nem vagyok. Hanem Nt. uram legyen szives megmondani, hogy van-e a szentirásban ami ügyünkkel analóg eset, hogy onnét vár és kíván bizonyítást! Azt tudom, hogy benne foglaltatik,