Evangélikus Népiskola, 1905

1905 / 11. szám - Sass István: Tarlózás. XXI.

339

hogy : „A tanító a tanításban, az intésben“ stb. mikép foglalatoskodjék, de hát itt a kántorságról nem esik szó.

Nagyon helyesen tetszett megjelölni a fizetésügy rendezésének a legegyszerűbb módját, csak az a baj, hogy kivihetetlen, talán nem is annyira mi miattunk, mint a róm. kath. tanítók miatt, ahol a kántori jövödelem igen gyakran háromszor négyszer haladja felül a tanítói fizetést. És épen azért, mert tudjuk, hogy kivihetetlen, mert tudjuk, hogy ezen alapon a kormány soha nem fogja megoldani ügyünket, kellett áttérnünk a másik alapra úgy, a miként a M.-ban tettük.

Hennán tudom, kérdi tovább, hogy a kifogásolt pontot csupa jb akaratból el tudta nézni az egész egyházi és világi kar ? Nem kérdeztem meg [senkit, de feleslegesnek is tartottam volna erről kérdezősködni. Okos ember lát, hall, gondolkodik és következtet. — Tehát : Ott jogában lett volna a M. ellen felszóllalni mindenkinek, aki avval egyet nem értett, de mivel Nt uron kivül ezen jogával senki nem kívánt élni, világos, hogy vagy helyeselték a M. tartalmát, vagy igy gondolkodtak: miután

ennek elíogadásából az egyháza semmi kár nem háromolhatik, tehát hallgatok, hadd örüljenek a tanítók, hogy kérelmöket egyhangú határozattal terjeszti fel az egyh. kér. gyűlés. És én azt hiszem, hogy mégis csak ez a jóakarata támogatás és nem az, amit Nt. úr részéről tapasztalunk.

Nt. úr attól félt, hogy a kér. gyűlés ellent mond eddigi határozatainak. Ha valaki egy bizonyos irányban elkezd dolgozni, és dolgozik kövejkezetes kitartással, de mindig eredmény nélkül, mi következik abból Nt. uram ? Az, hogy folytassa a munkát tovább következetesen, bár bizonyos róla, mert a múltnak tapasztalata azt tanúsítja, hogy eredményt elérni nem fog soha ? — Szerintem nem ez következik, hanem az, hogy felhágy a meddő iránnyal, és új ősvényre lép, és ez nem köpönyegforgatás, nem ellenmondás, hanem a tapasztalat által megérlelt meggyőződésen alapuló új irányú munkálkodás.

Megfesti a szép jövőt, ha majd azok a tanítók jönnek nyugdíj sorba, akik negyven évi szolgálattal öt korpótlék elvevése után nyugdíjaztalak. Úgy tesz Nt. uram mint mikor bemutatták az új magyar bankókat. Aki csak élőiről nézte, elhitte, hogy magyar, aki meg a másik oldalról is megnézte,aazonnal tisztában volt annak a magyarságával. Ha már ennyi fáradságot nem sajnált a mi ügyünk előbbre viteléért, miért nem állította oda azokat a számokat is, amelyek azt mutatnák, hogy milyen lenne a helyzet a negyven évi szolgálat, az öt korpótlék és a fizetésünk rendezése után. — De ettől eltekintve amúgy sem állhat meg okoskodása. Hát a korpótlék azért adatott, hogy fedezze ezen sérelmünket? Nt. úr szerint igen, mi szerintünk meg nem. Hiszen a korpótlék azoknak is megadatik, akiknél ezen sérelem fenn nem áll, s azoknak nyugdíjigényét épen úgy neveli, mint neveli a mienket, s igy a különbség, amely legfőbb sérelmünk, épen, úgy fenn fog állani ezután, amint fenn állott eddig. — Azok a számadatok, a melyeket közölni méltóztatott, a legjobban bizonyítják a mi igazunkat.