Evangélikus Népiskola, 1905

1905 / 11. szám - Sass István: Tarlózás. XXI.

336

Nt. Kund esperes úrtól meg ennek a karikatúráját. No Delcesse uram, ön és a „Magyar Hirlap“ le van pipálva! Pedig ón áliitólag Európa békéjét akkarta felrobbantani, én meg — no mit is csináltam? — megírtam, hogy a képzelt paragrafusokkal való felesleges dobáló- dás, nekünk tanítóknak igen rosszul esett, mert úgy vagyunk meggyőződve, hogy amikor mi teljes odaadással munkáljuk tgyházunk tanügyét, joggal számíthatunk egyházunk vezetőinek jó'akaró támogatására, akkor midőn a mi érdekeink előmozdításáról van szó, és amidőn ezen támogatás egyházunk érdekeinek legcsekélyebb sérelme nélkül megvalósítható. — Többes számban beszélek, mert hát hiába akar Nt. Uram engem a tanítói karból kiközösíteni, úgy tüntetvén fel a dolgot, mintha az a felszóllalás csak nekem fájna ; biztosíthatom róla, hogy kartársaim velem éreznek, s ha örömöt szerzek vele, utólag aláíratom velők igénytelen soraimat, s meg lehet előre is győződve arról, hogy akkor hosszabb lesz az aláirás mint a cikk. Ami engem illet, — bár Nt. úr, eszményi, magasztos közérdekből, amelyről utóbb bátor leszek véleményemet megmondani, egyenesen személyemet támadja is, mégis az ügy érdeméhez semmi közöm, úgy t. i. hogy nem a magam számára dolgozom. Istennek legyen hála, mind a fizetésem, mind a nyugdijam olyan rendben van, hogy előnyt és hasznot én, még az esetben is, ha az egész fizetés és nyugdíjügy teljesen a mi óhajunk szerint lenne megoldva, semmit nem fogok elérni.

Nem tartom magam tökéletesnek, de olyan gyarlónak sem, mint a milyennek Nt. úr fel akar tüntetni. A nagyot mondás, a frázisokkal való dobálás nem tulajdonságom, de az igazsággal meg nem szoktam és nem szeretek bujkálni, s amit mondok és állítok, azt kész vagyok bizonyítani is. Ha hibának tudható be, hogy szeretem pályámat, szeretem sorsosai- mat, hogy fáj a nyomornak látása, elkeserít az igazságtalanság, felháborít a méltatlan elbánás, akkor hibás vagyok. De, ha ezek nem szégyenleni való dolgok, amint] hogy nem azok, mivel az általam elmondottak. nem nagyot mondások, hanem igazságok, amelyeket mi tanítók ismerünk mindnyájan, nyugodtan olvastam végig Nt. uram hadakozását, és felemelt fővel állok társaim és a nagyközönség elé, mert amit tettem, azt csak ügyünk védelmére, és ismét csak tanítói közérdekből tettem.

Igaza van, hogy az ilyen irányú hírlapi vita, amikor nem bizonyítunk, hanem csak ütünk vágunk erre is, arra is, cséplés. No de mi nem is ezt vártuk. Véleményét halottuk már az egyh. kér. gyűlésen, s így annak a megismétlésével nem mondott semmi újat sem.

Úgy látom a sorok között, hogy Nt. úr így okoskodott: Te raktad a tüzet, most edd meg a mi főtt rajta ! De nem így áll ám a dolog. Én nem a tüzet raktam, hanem az ellen szóllaltam fel, hogy minek akkor az emberek ijeszgetésére tüzet kiáltani, ha sehol semmi veszedelem nincs ; és hogy igazam volt, megmutatta a következmény. Vagy meglátta-e egyetlen egy nyugodtan gondolkodó ember is azt a tüzet,