Evangélikus Népiskola, 1904
1904 / 2. szám - Iván bácsi üzenetei
59 tétében ösztönszerűen távolítja el magától még a gondolatát is annak, hogy ötét komolyan el akarnák küldeni a szülői háztól. Ez a képzet annyira idegen az ő lelkületétöl, annyira lehetetlen, valamint az igazán hivő lélek nem tud elképzelni olyan esetet, a midőn őtet a mennyei atya elhagyná. Aligha csalódom azon föltevésben is, hogy ez nem első esete volt az erőszakolt és nem őszinte fenyegetésnek, mely az engesz- telékenység első fuvallatára üres felhőtömegként ártalmatlanul szét- foszlott. Ezek adják meg magyarázatát a gyermek viselkedésének, hogy látszólag elszántan neki indult a kietlen sötétségnek a helyett, hogy bűnbánó könyörgéssel fordult volna haragos anyjához, ki most már kiesve szerepéből a büntetés ostorát elveti s az ijedtség tanácsát követve utána megy a makacs kőlyöknek és kénytelenig ve érzi magát őt visszahívni. A fegyelmi eljárás tehát a gyermek győzelmével és az édes anya tökéletes vereségével végződött. A fegyelem fentartására nézve pedig első és elengedhetlen kellék, hogy az. aki azt gyakorolja, a fegyelmezettel szemben a gyengeségnek még a látszatát is lehetőleg kerülje. Feltétlenül szükséges, hogy a szülő a gyermek előtt tekintély legyen. Az őszinteség és következetesség hiánya pedig nem ez erőnek, nem a tekintélynek, hanem a gyengeségnek nyilatkozata. A gyermeknek meg kell azt szoknia, hogy amit szülője akár jutalomként megigér, akár fenyegetésként kimondott, az a hozzá kötött föltételek szerint vas következetességgel valóban elmaradnatlan ténnyé lesz. Nem kell tehát soha Ígérni a gyermeknek, amit meg nem adhatunk, uem szabad soha őt olyasmivel fenyegetni, aminek teljesítése önmagunk előtt is merő képtelenség. Az igazság jótékony hatalma áldásthozóan működik minden téren, de tán sehol se tűnik ki tehetetlensége mindennek, ami hamis, ami ál, és nem valódi, ami tettetett, mint épen a nevelés téren, a hol az álarc a természet tiszta öléből kikerült, az élet országutjának porától még egészen ment virágbimbó nyílt tekintetével áll szemközt. Meg vagyok győződve, hogy az anyai szív érzékenysége, kimé- letessége adta nem egyszer asszonyomnak azt a tanácsot, hogy a fiút testi fenyíték helyett üres fenyegetésekkel igyekezzék dorgálni s engedelmességre szorítani. A gyermek aztán a helyett hogy ahoz szokott volna, miszerint szülője szavának mindig valódi tartalma van, ahoz szokott lassanként, hogy a fenyitő szavakat, melyek minden alkalomkor üreseknek bizonyultak, ne vegye komolyan. Gondolom, hogy a diagnosis így helyesen van megállapítva és ennek folytán nem lesz nehéz megtalálni az utat, módot a káros állapot eltávolítására. Az eddig követett nevelési rendszerből kíméletlen szigorúsággal ki kell küszöbölni mindent, ami nem valódi, ami nem természetszerű és arra kell törekedni, hogy minden szó, minden cselekedet, amit a gyermek szülője részéről tapasztal, az igazság, őszinteség és következetesség igényeinek megfeleljen.
