Evangélikus Népiskola, 1904

1904 / 7-8. szám - Tárca

219

T i R n i,

Az elszakadt ingecske.*)

Mit nem rég viseltél, én édes angyalom,

Elszakadt ingecskéd ott lóg fönn a falon.

Keserves pillantást vetek gyakran rája Mert eszembe jut a holtaknak hazája.

Ott vagy te, én meg itt künn a szőllöhegyen.

Szívem ég s fejemre süt a nap melegen.

Könnyemmel öntözöm orcámnak hévségét,

De a bú és bánat nem hagy nekem békét.

Sóhajom túl halad ezeret és százat,

S bár keblem elfogja gyermeki alázat,

Isten rendelését, — bocsássa meg bűnöm’ —

Mégis igen nehéz megadással tűrnöm.

Amit bús halálod megszaggatott s tépett:

Lelkem előtt mindig szép, mosolygó képed.

Várom is a sorsát ennek a ruhának,

Hogy millió moly-ként megeszi a bánat.

De nem ! Kire szemet nő — s gyermekek vetnek,

Élni kell még itt is ennek a léleknek.

Holtakról is szólva élni az élőkért,

Tudomány- s erkölcsben sokat szenvedőkért.

Jer, segíts hát Isten, s légy az én vezérem,

Míg a sírnak partját egyszer majd elérem.

S ott tedd el nyugodni ezt a fáradt testet,

De lelkemet, Uram, óh el azt se vessed.

Vidd föl oda, hová kis fiamét vitted,

Hogy áldhassam híven bölcs s jóságos tetted’.

Én örömmel mondjam : „Itt élet az élet,

Mert szívünk szerelme örökre eggyé lett,

Tóth István.

*) Pelolvastatott a Petőfi-táraaság 1903. évi május 17-iki közgyűlésén.