Evangélikus Népiskola, 1904
1904 / 1. szám - Becht Konrád: Életrajzom
14 sággal igyekeztem, ha nem is elérni, de legalább mindjobban megközelíteni. Vajha a család és társadalom is nagyobb mértékben, hatásosabban támogatná és támogathatná a tanító buzgalmát és fáradozását akkor több maradandó áldással hagyná el az iskolát ifjú és leány és nem züllenék el az ifjúság nagy része, ha az életbe kilép. Az 1865/6 iki tanévben én is behoztam iskolámban az új olvasási tanmódot, a hangoztató módszert. Ezzel akkor nagy fába vágtam fejszémet. A nép nagyon ellenséges állást foglalt el az új olvasási tanmódszerrel szemben. Ez az ellenszenv néha goromba, sértő megjegyzésekben nyilvánúlt ellenem. Azonban, midőn a szülők látták, hogy nem engedek és az új tanmód mellett is megtanúl a gyermek olvasni, még pedig természetes módón és jóval előbb és könnyebben, mint a régi mellett, felhagytak lassan-lassan az ellenségeskedéssel és megbarátkoztak a helyesebb új olvasástanítással. — Manapság alig ütköznék aka- dályokba egy új tanmód behozatala. Igazolja ezt Cukrász Róza fonomi- mikája. Mily rövid idő alatt és könnyen talált ez utat az iskolákba! 54 évvel ezelőtt, 1849. szeptember hóban volt, amikor életemet az ifjúság nevelése szent ügyének szenteltem. 40 éve, hogy itt a bonyhádi gyülekezetben működöm. Hogy mennyiben volt működésemnek sikere, azt nem én vagyok hivatva megbírálni; egyet azonban jó lélekkel merek mondani, hogy mit emberileg a fennálló viszonyokhoz képest megtehettem, azt igyekeztem mind a mai napig mindig hiven és lelki- ismeretesen teljesíteni. Családi életemet illetőleg röviden csak a következő fontosabb adatokra szorítkozom. 1858-ban nősültem, Ecsényben. Boldog házasságom csak 7 évig tartott. Hü élettársam majdnem egy évig tartó súlyos betegség után meghalt, maga után hagyva 2 fiút, egy 3 és egy még csak 3/4 évest. — A második nőm 1868-ban halt el, szintén hónapokon át ^tartó gyó- gyíthatlan betegség után. Ettől 1 fiú maradt, ki mint katona halt meg és a budai katonai temetőben nyugszik. Harmadik nőmben, a kivel 1868-ban léptem házasságra, végre Isten jóvoltából 3 anyátlan fiam szintoly egészséges és jó szivü, mint tapasztalt és gondos anyát nyert, a mi nagyon boldogított. De fájdalom, még mindig nem volt vége a sors csapásainak. Az isteni gondviselés utjai megfoghatatlanok. Még egyszer beborult családom ege. Ez a nőm is boldog házasságunk 10. évében oly súlyos betegségbe esett, hogy már ennél is lemondtunk a felépülés minden reményéről. De Istennek hála! Hossas szenvedés után felépült ismét. Örömöm azonban ezúttal is korai volt. Ürömmé vált, midőn láttam, hogy egyik lába meggőrbült és azt kiegyesíteni képtelen. Mankó segítségével kellett megint járni tanulnia. A fürdők mitsem használtak. Az orvosok sem tudtak segíteni. Végre másodszor is a világhírű bécsi Dittel tanárhoz folyamodtunk. Ez az életveszéllyel járó operatiótol — illetve amputatiótól — kérelmünkre elállva, a mankó helyett mülábat csináltatott számára. Amint
