Evangélikus Népiskola, 1904
1904 / 1. szám - Becht Konrád: Életrajzom
i 19 kon és ünnepnapokon nem ritkán 5—6 fogásból álló valóságos lukul- lusi ebédem volt. Mintha versenyeztek volna egymással azok a hartai asszonyok a főzés és sütés mesterségében, oly változatos és Ízletes ételekkel lettem mindig ellátva! — Nem oly jól érezhette magát az a szintén vándorkoszton élt zsidó kollega, akiről a múlt század közepén vele történ^ azt a tragikomikus esetet olvastam valamikor, hogy azért mondotta föl a szolgálatot, mert 16 napon át 16 családnál nap-nap után káposztát tálaltak eléje, lévén a káposzta a legolcsóbb és a mikor a tanító jött, hát a takarékos háziasszony a legolcsóbbat főzte. 1853. aug. 'havában itteni hivatali elődöm, Otth Simon hivott meg segédtanítónak. Galle, akkori kis-hartai lelkész és az egyházközség nagyon marasztaltak Ígérvén, hogy rövid idő múlva rendes tanítójuknak megválasztanak, de szivem Tolnába vágyódott vissza. A kitüntető bizalmat megköszöntem és elfogadtam a bonyhádi meghivást. Itt az öreg urnák segédje! voltam. Koszton és lakáson kivül 8 pfrt volt az évi fizetésem. Mágától értetődik, hogy ez akkor még egy pár csizmára sem volt elég pedig a csizma 50-es években nélkülözhetetlen lábbeli volt, nem lévén Bonyhádnak akkor még sem köves gyalogjárója sem köve- csezett utcája. Mi módon fedeztem és szereztem tehát a többi ruhaneműt és a szellemi szükségleteket?—Kötelességtudással párosult kötelességteljesítés és a magaviselet voltak azok az egyszerűlés természetes eszközök, melyekkel a hívek bizalmát és szeretetét mindjobban megnyernem sikerült, úgy, hogy a negyedik újév alkalmávél újévi ajándék címén már 32 pfrtot — nagyrészt ezüst húszasokban — kaptam a gyermekektől. Ezen kivül az itt Bonyhádon akkor „Praeceptor« cimen eltöltött 4 éven és 4 hónapon át mindig volt úgy 40 pfrtra rugó privát keresetem is, összesen tehát 80 pfrt. Mindez persze még nagyon szerény kis össze- gecske volt a mai fizetések és igényekhez képest. Ebből nemcsak tisztességes ruhára telett, hanem a továbbképzéshez szükséges egy-két új tankönyv és egyéb irodalmi mű beszerzésére is. Ily módon jutottam lassan-lassan egy kis könyvtár birtokába, mely egy hivatását szerető tanítónak elengedhetlenül szükséges. Nemcsak a jó papnak, hanem a jó tanítónak is holtig kell tanulni. Mindössze 8 évig és 4 hónapig segédtanítóskodtam. Ezen idő folyamán próbatétel alkalmával háromszor buktam meg. Először Bikácson, mint hartai segédtanító 1852-ben a már nyugalomba vonult Prehauzer kollegánk ellenében, másodszor Szárazdon, szülőhelyemen. 1855-ben, és harmadszor Váralján, 1857 ben kedves Schall kollegánk ellenében. A sors nem akarta, hogy életemben csak egyszer is elöljárója, hanem mindig és következetesen hátulkullogó legyek vele szemben. Isten látja lelkemet, hogy nem zugólodás akar ez lenni a sors ellen, hanem inkább épen ellenkezője. Tudom, velem együtt hálát mond Schall barátom is az Istennek azért, hogy ma már csaknem hosszú 71 éven át fennáll ez a ritka viszony. Adja a jóságos Isten, hogy még pár éven át örülhessünk az életnek ! Szívesen leszek ezután is hátulkullogó .
