Evangélikus Népiskola, 1903
1903 / 1. szám - Adorján Ferencz: Újév napján
17 ismételni? Vagy talán akkor mondjon búcsút a szellemi munka terének, amikor a testi munkát már szégyenli ? Avagy talán nincs még elegendő félmüveit és tudákos ember ebben a mi édes hazánkban s ezeknek a számát kell szaporítani ? . . . . * Isten kegyelméből vagyunk, a mik vagyunk. Ő adta éltünket, ő tartja fenn egészségünket, ő lát el minden szükségessel, ő áldja meg minden munkánkat, Megérdemli tehát, hogy mi is megemlékezzünk róla S hogyan ? Buzgó, áhitatos imádságban! Az imádkozás olyan, szeretett ifjú testvéreim, mint a lélegzés. Az egészséges ember mélyen és egyenletesen lélegzik és senkinek se jút eszébe tőle megkérdezni, hogy miért lélegzik. S miért ? Azért, mert lélegzés’, nélkül nincs élet s a test egészsége és a légző szervek csodálatos berendezése önmáguktól végzik ezt a munkát. Csak a beteg ember lélegzete nehéz s ha a lélegzés megszűnik, beáll a halál. Nos, és az imádság? A kinek van Istenben való élete, igaz hite, annak lelke keresi a benső érintkezést Istennel, s annak époly égető szüksége van az imádságra, mint a testnek a lélegzésre. Az imádság ereje és benső- sége tehát próbaköve az Istenben való életnek, a hitnek. Az imádság a hitnek gyermeke. A ki nem imádkozik, hiába vallja magát keresztyénnek. Isten gyermekének. Aki nem imádkozik, az lehet talán szeretetreméltó és derék ember, lehet hasznos és munkás tagja a társadalomnak, de nem lehet igazi gyermeke a jó mennyei Atyának. Ha tehát te az akarsz lenni édes ifjú testvérem, — ha belátod, hogy sok áldást, számtalan jótéteményt nyertél tőle a múltban, — ha belátod, hogy a jövőben is csak tőle várhatsz segistéget és áldást: akkor imádkozzál! Imádkozzál gyakran és buzgón, s ha imád csak egy rövidke sóhaj lesz is; hidd el, feltalál az Úrhoz. Láttál-e már pacsirtát, amint énekelve egyre feljebb emelkedett s végre egészen eltűnt a felhők közt? Úgy emelkedik fel ez ember is az imádságban Istenhez, mert az imádság a lélek szárnya. A ki nem imádkozik, az lent marad a föld porában s elmerül a földi aggodalmakba és vágyakba. Az imádság nagyon hatalmas eszköz az ember kezében. Megnyugtatja lelkét, erősíti hitét és reményét, gyarapítja munkakedvét s növeli tetterejét. — Midőn egy társaságban arról volt szó, hogy a tartós és fárasztó munka után mi üdíti fel az embert leggyorsabbnan, Haydn, a híres zeneszerző azt mondta: „Van nekem egy kis házi kápolnám; ha elfáradok, oda megyek s imádkozom. Még soha se történt meg, hogy az imádság fel ne üdített volna.“ Archimedes, az ókori híres túdós , aki olyan művészi készülékeket talált fel, a melyekkel a legnehezebb terheket is fel tudta emelni s s máshova helyezni, — annyira bízott találmányaiban, hogy azzal kérkedett, hogy ha csak egy kis helyet találna is valahol a földön kívüli
