Evangélikus Népiskola, 1903
1903 / 3. szám - Tárcza
90 szomorú időben épült. Csaknem sajnáltam szegényeket. Nol mondok, akkor mi különb legények vagyunk! Nekünk van új czifra templomunk, egetverő tornyunk, egy csomó harangunk, meg templomfütő helyiségünk, csak fánk nincs a mivel befüihetnénk, mert hát mi igaz (nagy pipáju) magyarok vagyunk ! — no meg természetesen egy jó porczió adósságunk is van, a mi hozzá tartozik az úri módhoz. — De vannak jó iskoláink, folytatja tovább a szónok, — felsőbb leányiskolánk, dia- konissáink, meg pénzünk stb. stb. — »Na! ázt is csák válámi!“ gondoltam magamban a tót diákkal, a kinek herczeg Eszterházy egy csárdában bemutatkozott. Az elnöki jelentések olyanok voltak mint mikor egyszerre a nap is süt, meg az eső is esik ! Egy felől az áldozatkészségnek ragyogó példái, másfelől meg a végtelen szegénység, nyomorúság — mellett a megtálalkodott renyhe közönyösség. — A kis gyülekezetek meghozzák keserves filléreiket, a nagy és vagyonos egyházakban a gyámintézet ha van is — csak tengődik. — Tisztelet és dicséret természetesen a dicsőséges kivetéseknek ! — A dunántúli egyházkerületben a soproni felső és győri egyházmegye mellett különösen a vasi felső egyház- megye ragyog a buzgóság fényében. Az ilyen szép dicsőséghez bizonyosan hozzá járultak az iskolák is, a mint hogy Wimmer óta jó hire is van a vasi felső esperesség iskoláinak. A dunáninneni egyházkerületben gyűjtött 134 iskola, a dunántúliban nem gyűjtött 272 iskola. Helyes-e nem-e az ilyen iskolai gyűjtés? Úgy látszik sokan — számszerűit 272 tanító — helytelennek találják ! vagy csak restségből nem teszik ? Igaz, hogy a gyermek adománya is a szülők zsebjéből kerül. Onnan kunyorálja ki, — sokszor bizony keserves faggatással a gyerek. — Igaz, hogy ezen az utón nem sok gyűlik be, nem áll arányban a fáradsággal és küzködéssel, a melybe kerül. De nem is ez a fő dolog ! * A fő dolog az, hogy minden gyermek megismerje és tudja, hogy mi az az evangélikus gyámíntézet. A mely iskolának növendékei azt nem tudják, az nem érdemli meg az iskola nevet. — Mikor a tanító a gyűjtést megkezdi, bizonyosan megmagyarázza tanítványainak azt a czélt a mire gyűjt. Azt a kiváltképpen való keresztyén elvet : „mindenekkel jót tegyünk, de különösen a mi hitünknek cselédivei“. A gyermek haza megy. Kér, kunyorál, hogy ö se legyen alábbvaló a többinél, a kik elviszik filléreiket. A szülők talán maguk sem tudják, hogy miről van szó, — a gyermeknek kell őket megtanítania s hogy ezt tehesse, neki magának kell előbb tudnia. így tanulja a gyermek megismerni ezt a szent intézményt, s igy lesz annak apostolává a szülői házban, — utóbb meg talán tágabb mezőn isi Ez az egyik ! A másik meg az, hogy ez által feltámad az önérzet a gyermekben. Ha magától nem ébred, — felébreszti a tanító; midőn az adomá
