Evangélikus Népiskola, 1902

1902 / 1. szám - Sass István: Tarlózás IX.

lehetőleg bevonni az egyh. kér. egész tanítói karát az egyh. kér. tanító-gyűlés munkakörébe, hogy így legalább részben megszüntessük azt a közönyt és nembánomságot, a melylyel most lépten-nyomon találkozunk.

A kivitel módjára nézve ott van előttünk példának az egyh. kér. gyűlés. Miként ott, úgy itt is legyenek választott képviselők, a kik egyleteik részéről fuvar- és napi-dijat kapjanak, de ezeken kívül saját költségén tanácskozási joggal megjelenhessen ott az egyh. ker.-nek minden egyes tanítója. — Minél szélesebb alapra fektetni, minél több tanítót bevonni a közös munkálkodásba, ez legyen a főczél, mert a kívánt siker csak ez uton-módon érhető el. — Én nem hiszem, nem tudom feltételezni, hogy aki szi vvel-lélekkel lutheránus tanító, ne óhajtaná az egyház kér. tanító-egyesületnek ily módon való megvalósítását.

De még azt sem tartom teljesen elégnek, ha az egyh kér. tan. egyesület ily alapon valósul is meg, mert igen-igen kívánatos, majdnem elengedhetlen feltételnek tartom, hogy legyen egy heti lapunk, a mely egyetlen tanító-asztaláról se hiányozzék. Ne méltóztassanak félre érteni, nem azt akarom én mondani, hogy talán az „Evang. Népiskola“ mellett egy új lapot indítsunk meg, távol tőlem a gondolat, bár ezt tudnánk felkarolni, s pártolni oly mértékben, mint a hogy azt mindnyájunktól megérdemlené, hanem inkább azon óhajomnak akarok kifejezést adni, hogy legelső sorban azt tegyük édes mindnyájnnkra nézve kötelezővé, azután keressünk utat és módot arra nézve, hogy heti, vagy ha ez kivihetetlen, úgy legalább két hetenként megjelenő lappá tegyük. — És végül, hogy ami kedves szerkesztőnk egészen rám olvashassa a közmondást : „Adj a tótnak szállást stb.“ igen kívánatosnak tartanám, hogy ha majd az egyház kér. tanító-egyesület ezen egyetlen lapunkért megtenne minden tőle kitelhetőt, akkor az „Evangélikus Népiskola“, illetve annak kiadója is tenne meg annyit, hogy változtatná meg czimét, és lenne : „Ágost. hitv. evang. néptanítók lapja“.

Talán lesznek a kik mosolyogni fognak ezen óhajtáson, de én részemről igen fontos dolognak tartom azt, hogy a miként minden más felekezet tanítósága, úgy mi is még külsőleg a czimben is kifejezést adjunk belső érzelmeink és vallásos meggyőződésünknek. — Úgy is épen az a legnagyobb bajunk, hogy még ma is mindenben olyan sem hideg sem meleg eljárást követünk, mintha szégyenkeznénk, hogy lutheránusok vagyunk.

A múlt hetekben mondotta egy lelkész úr, hogy a mi népünkben egyik legnagyobb hiba, hogy nincs benne lutheránus önérzet, de hát hogyan lehet ezt rossz néven venni, a midőn mi magunk sem igen szeretünk a mi felekezetűnk törvényes elnevezésével tüntetni.

Ott vannak a református testvérek, ugye ők megtudták érteni az idők jelét, s a mint lapot alapítottak azonnal felirták rá a czimet;