Evangélikus Népiskola, 1902

1902 / 4. szám - Tárcza

122

ban, de következtetve az ének-órák számából, bizony nem merem hinni, hogy a most készülő papok is meg tudnák mondani, hogy a „Ki csak istenre“-nótát mikor kell dur-ból és mikor mollból énekelni

s t. ff.-------Ha csak valami különös hajlandóság folytán privát passióból

n

em adja magát a zene művelésére. — Ám ez egészen más, ez kivételes eset.

Dehogy mondom én, hogy a ki pap, az jó muzsikus nem lehet. Sőt magam is igen jól ismerek olyat, a ki úgy kiveri a zongorán a régi Bihari-, meg kurucz- vagy az újabb nótákat, — jobban mint valami czigány ! Hévizén mulattam már egy párszor, — sajnos! Egyik ily alkalommal ott egy kath. káplán oktatta minden nap a czigányokat a saját szerzetté és egyéb jó magyar nótákra. A nevét már nem tudom. Bizonyosan az óta már valahol gömbölyű kanonok, vagy valami szegény kongruás falusi plébános, a kinek a másfélezer forintos fizetést kipótolták még 5—G00 forinttal 1200 koronára. (Ha volt esze hozzá.)

Sőt még egyházi zenében is lehet jártas egy némely papi ember. Csakhogy az ilyet meg el viszik valamely nagy városba kántornak. Ez se marad a papi czéhben ! (Ha nem nyerne vele, nem menne el.)

Elég az hozzá; ha valaki pap, abból még nem következik, hogy a zenéhez — mondjuk : az egyházi zenéhez — ne értsen ; — de az sem ám, hogy okvetetlen értsen hozzá. — Ellenben, ha valaki tanító, felekezeti tanító, annak okvetetlen kell hozzá értenie, — hivatalból — mert ez vele jár a diplomával. — Hiszen mihelyt valaki a szemináriumba lép azonnal kótával tartják ; oda nyomják az orgonához, kezébe adják a hegedűt, aztán töltik, szorítják, verik fejébe, szemébe, szájába a muzsikát. Legalább is négy hosszú esztendőn által, hogy azután meg egész életén át azzal foglalkozzák. Még se értene hozzá !

De, — az ének nem csak muzsika, hanem szöveg is, — vers is ; — s ezt már csak nem várják talán a tanítótól ? — Ugyan kérem,

már miért ne ? Nincs-e hozzávaló képessége ? A mostani tanító, nem áll-e képzettség, ismeret tekintetében sokkal feljebb, mint akár Dávid, akár Salamon királyok, s ha azok készíthettek olyan énekeket, melyek évezredeken által, népek millóinak szivét dagasztja; miért ne tehetne ilyet a mai kor gyermeke is, kivált ha tanító, a ki a zsoltárokat tanítja és énekli. — Csak egy kell hozzá : „az úr házának szerelme“ — és az ebből támadó ihlet.

De sőt nagyon is várhatnék az egyházi énekek szövegezéséhez nagy mértékben való hozzájárulást éppen a tanítóktól, jobban mint másoktól.

Eszembe jut egy anekdota, mely nem tartozik ugyan szorosan ide; de azért csak elmondom. Hadd maradjon emlékezetben.

Volt nekem egy ismerősöm. Tanító volt Kemenesalján. Ellenzéki ember volt nagyon. Egyház és pap neki csak arra való volt, hogy minden alkalommal kiadja a mérget ellenök s lehetőség szerint jól eldöngesse őket ; a mi annál feltűnőbb volt éppen ö tőle, mert fele-