Evangélikus Népiskola, 1902
1902 / 4. szám - Tárcza
123 sége útján rokonságban állott több papi családdal, és előkelő családokkal, melyeknek tagjai egyházi hivatalokat viseltek. — Kérdik egyszer tőle valamely vendégség alkalmával : „Ugyan hol veszik a tanítók ezt az ellenzékies szellemet?“ — „Kérem inventáriumban vettük át az eleinktől“, volt a tréfás jó kedvvel adott válasz. — No hát : inventarium ! A vers csinálást nem vették-e át inventariumképpen elődeiktől a tanítók ? Hiszen hosszú időn át a tanítók voltak a hivatalos versfaragók, s talán még némely helyütt most ir. — Soha, mióta a világ áll, semmiféle rendű vagy rangú emberek annyi verset össze nem Írtak, el nem mondtak, mint a tanítók, mig a halottbucsúztatások virágzásban voltak.*) Nem méltán követelhetnék-e maguknak mint szép ősi örökséget, az egyházi énekekhez készítéséhez való hozzájárulás jogát és kötelességét. — Miért ne követhetnék az elődök j ó példáját is ! Nem egészen tréfa az a beszéd, mert nem csak búcsúztatókat, hanem énekeket is készítettek azok a régi jó tanítók. — Úgy tudom, hogy énekes könyvünk egyik fő munkása Bellicz Jónás, tanító volt, mielőtt Hőgyészi prédikátorrá és seniorrá lett volna. Sőt maga a fő factor Kiss János sup. is ámbár papi hivatalókat viselt, inkább volt pedagógus mint pap. — .... Tehát a tanítók hivatnák arra és hogy egyház énekverset csináljanak. Csak egy ellenvetés lehetne talán. Az, hogy a tanítók a dogmatikában nem oly jártasok, hogy munkáikat aztán a papok e tekintetben ne kárhoztathatnák. No hát ez igen gyönge kifogás volna. — Annyi dogmát minden tanítónak kell tudnia, sőt sokkal többet mint a mennyi az énekvers készítéshez szükséges, lévén ahhoz semmi dogma sem szük- széges — hanem csak isten dicsőítése. Tökéletesség után való vágyakozás, meg szeretet, szeretet, szeretet, mint a hogy van a zsoltárokban, meg Jézus beszédeiben. A dogma csak kárára van az éneknek. Még a kelendő dogma is. — Nem megmosolyogni való-e mostani énekes könyvünk némely énekében az a nagy buzgóságú kirivó erőlködés, mely, akár illik oda akár nem, erővel oda rántja, ha csak az utolsó versbe ér, — a teljes szent háromságot ! Tehát, száz szónak is az a vége, hogy a tanítók volnának és pedig legközelebbről hivatvák arra, hogy a készülő új énekeskönyv munkájában nagy részt vegyenek. Fel is vannak erre szólítva, úgy tudom, többszörösen is. így gondolkozván a mint im elmondám, azt hivém mikor az új énekeskönyv ügye szóba, sőt már munkába is került, hogy az evang. *) Végtelenül sajnálom, hogy egykoriban, mikor még módomban lett volna, ilyen búcsúztatókat nem gyűjtöttem. Azt hiszem a sok furcsaság mellett, sok kincset is találhatnék bennük. — Talán akad olvasóink között, a kinek még most is van alkalma ilyen gyűjtésre. Igen kérem; tegye meg. Gyűjtsön össze mindent, válogatás nélkül. A mi a mostani Ízlés szerint selejtesnek látszik, egykor még nagy becsűvé lehet. T,
