Evangélikus Népiskola, 1901

1901 / 3. szám - Tárcza

86

Haladunk!

(Reflexió.)

1871 márczius 15-én a soproni evang. lyceum theologiaí fakultásának vagy húsz hallgatója a legnagyobb csendben egybegyült a »Fehér ló“-hoz czimzett fogadóban, hogy ott valamely csendesebb zúg- ban a szabadságharcz lezajlása után először ünnepeljék meg Sopronban is e nagy nap emlékét.

Ünnepi beszéd, szavalatok és hazafias dalok egész légiója késő éjfélig együtt tartotta a lelkes kis társaságot, sőt végül annyira felbuzdultak az ifjak a hazafias ünnep zavartalan sikerén, hogy zajos helyesléssel fogadták egyik kollegájuk indítványát, mennének ki a koro. názási dombra és a nagy nap emlékezetének méltó befejezéséül énekeljék ott el a Hymnust és a Szózatot.

Igen ám, csakhogy a mi kies fekvésű városunkban a rendnek szigorú őrei már akkortájt is bámulatba ejtették a nagy közönséget nemcsak tapintatos óvatosságuk által, melylyel minden komolyabb jellegű verekedés hősei elől nagy bölcsen kitértek, de páratlan hősiességük által is, ha egy-egy elázott atyafit támogathattak (! !) be a dutyiba, vagy pedig hivatalos fölényük tudatában csendre inthettek holmi éjjeli csendzavarót — lett légyen az bárminő intelligens úri ember,

És így bizony a mi hazafias theológusaink sem jutottak a mai festőköznél tovább: innen is, onnan is megszólalt akkorra már a fogd- megek sipja és a gyűlöletes hangok hallatára úgy eltűntek az ifjak mind az éj sötétjében, hogy a rendőrök másnapi jelentésükben csak egy nagy népcsödületről számolhattak be. De a tisztviselő kérdésére, váljon mi czélból csoportosultak a polgárok éjnek idején az utczán, az atyafiak bambán néztek majd egymásra, majd hivatalos feljebb valójukra.

— Ja i was nit, weils alli davonglaufen sein. (Hja én nem tudom, mert mind elszaladtak.)

*

Ki ne ismerte volna legalább, híréből is a nyolvanas évek elején aranykorát élő „Piczulát?“ Hisz egyedüli és kedvencz gyülekező helye volt a mi jó Loksa bátyánk csárdája minden Sopronban lakó magyarajkú és magyarérzelmü polgárnak.

Drága bútorzatnak vagy más fényűzésnek bizony még a nyomát is hasztalan kereste volna az odatévedt idegen a három alacsony szobában ; de viszont fellelhette a piros sávos abroszszal leterített asztalok mellett, a mivel kevés tükörablakos fogadó étterme dicsekedhetett: a hamisítatlan jó kedvvel párosult igaz magyar hazafiságot!

És itt, Sopronvármegye jó honfiainak e kedves tanyáján ünnepelték meg másodszor, 1881-ben, márczius idusának emlékét.

Hogyan ? ?

Ne kérdezzétek, és ha mégis, ne kac/.agjatok, sőt inkább könyez- zetek válaszomon.