Evangélikus Népiskola, 1901

1901 / 1. szám - Gyurátz Ferencz: A dunántúli ág. hitv. evang. egyházkerület gyülekezeteinek és tanintézeteinek!

4

és az ezt védő, erre nevelő intézmények leghübb szövetségesei, akkor ismét jobb kor hajnala jelentkezett a prot. egyházak egén.

Az 1848-iki országgyűlés törvényben mondta ki a bevett vallások egyenjogúságát. E tény a protestánsok által védett elvnek: a lelkiismereti szabadságnak, az igazságnak győzelmét jelzé.

Fájdalom, a derűt újra ború váltja fel. A hatalom, mely eltörölte az alkotmányt, éreztette ellenséges indulatát a prot. egyházakkal is. Együtt gyászolt a polgárszabadság s a prot. autonómia.

A protestánsok tűrtek. Hívek maradtak elveikhez úgy az ígéret, mint a fenyegetéssel szzemben. Az igaz ügy gyö/ő erejébe helyezett bizalommal hordozták a mégpróbáltatás súlyát. Erezték lelki fejedelmüknek: Jézusnak a hitben nyilatkozó támogatását, megértették biztató szavait: „Nem hagylak titeket árván, megtérek hozzátok«. (Ján. 14. r., 18. v.) Reményükben nem csalatkoztak. Azon arányban, amint a nemzeti elnyomatás tűnni kezdett: emelkedett a hitszabadság is s megnyíltak egyházi autonómiánk bezárt ajtai.

Az 1867. évvel új korszak nyílt meg hazánk s egyházunkra nézve. A vallásszabadságot törvény biztosította, de az 1848-ban kimondott egyenlőség az egyházak között nem nyert teljes megvalósulást.

Nevezetes esemény még egyházunkra nézve a század utolsó tizedében 1891—3. években Budapesten tartott egyetemes zsinat, mely egyházi bel- ügyeink rendezésére hozott törvényeket,

Ev. egyházunk szegényen lépett ez új korba át. Mig az üldözés századokra nyúlt idején az emberiség közös kincsét: a lelki szabadságot védte, intézeteivel a műveltséget terjesztve, a társadalom osztályaiban az értelmi, erkölcsi erőt fejlesztve, a nemzet legmagasbb érdekeit szolgálta, nem volt ideje arra, hogy jövő czéljaihoz elégséges anyagi biztosítékot is gyüjthessen. így most, midőn a korszellem által új és új áldozatokkal járó intézkedésekre, alkotásokra van utalva, kellő anyagi erő hiánya miatt s híveinek a sokféle adóztatással igénybe vevése mellett reá nézve a verseny az állam részéröl dús javadalmakkal ellátott egyházakkal súlyos feladat lelt.

Több tekintetben megpróbáltatást hoztak az egyházakra az 1794. évi egyházpolitikai törvények is. Másrészről kisért a társadalomban a materializmus, mely vágyaival a földhöz tapad és értéktelennek tekintvén minden eszményit, a hitközönyt neveli és csak a fény, anyagi előnyök bálványozására késztet.

Ily viszonyok között találja egyházunkat a XX. század.