Evangélikus Népiskola, 1901
1901 / 1. szám - Nyilttér
29 tátik az a baljóslatú „ez feltétlenül megkivántatik“ kifejezés, akkor, ebből minden józanul gondolkodó ember csak azt magyarázhatja ki magának, hogy a „felvételi* tanítók annyira lenézetnek, hogy még csak pályázatra sem bocsáttatnak, holott ezeknek tanítói diplomája is egyenrangú mindazokéval, kik bár 5—6—7 középiskolai osztályt végeztek is légyen. A gazdatisztekre vonatkozó pályázati hasonlata Nagyságos uramnak ez esetben semmiképen nem alkalmazható, mert hisz nyilvános dolog, hogy ilyen intézet kétféle létezik, u. m. akadémiai jellegű (Magyaróvár) és középiskolai jellegű (pl. Keszthelyen). — Már most ha akadémiát végzett egyénekre aspirál valamely földbirtokos, azt középiskolai jelleggel biró iskolában végzett egyén nem kifogásolhatja, legfeljebb néma megadással verheti mellétt a „mea culpával*, miért nem, végzett ő is akadémiát? A tanítói okleveleket azonban egyenlő értékben, egy és ugyanazon képző-intézet osztogatja arra érdemes növendékeinek. Itt tehát egyiket kizárni a pályázatból a másiknak előnyérel szerintem sem nem jogos, sem nem czélirányos. Nem hiszem, hogy akadna földbirtokos, a ki pályázati hirdetésén é akár 8, vagy a 6 osztályú bizonyítványra fektetné a fősúlyt, mondván: „ez feltétlenül megkivántatik*, hanem szakbeli ismereteket igazoló okmányra, mely egyedüli bizonysága annak, hogy elméletileg és gyakorlatilag képesíttetett az illető a gazdaság vezetésére. Nagyságos úramnak ezen felhozott példája tehát semmiképen sem képes rehabilitálni a győri iskolaszék pályázatát! Kemény szavakkal iparkodik Nagyságos úram reám ijeszteni, midőn azt kérdezi: „Micsoda jognál fogva avatkozik az a „hívatlan“ prókátor a győri gyülekezet dolgaiba!* Feleletem erre az: hogy a Corpus juris nem hiszem, hogy a „hívatlan prókátornak“ nevezné azt az egyént, a ki egy tekintélyes testületen, mely az ő „véréből való vér“, ejtett sérelmet — ámbár felszólítás nélkül — megtorolni iparkodik s azt megvédelmezi a nyilvánosság előtt azon jó szándékból, hogy a jövőben — a mennyire lehetséges — ilyen nyakatekert dolgok ne ismétlődjenek ! Én ezt tettem, nem csak a magam, de — hitem szerint — 400 tanítótársam s a kerület érdekében is. És ha talán mégis érdektársaim közül s a kerületből találkoznék olyan, ki nem helyeselné eljárásomat, az dobja reám az első követ, melyre nyugodtan fogom mondani: „Úram ne tulajdonítsd nekik e bűnt!* Addig azonban a „hivatlan prókátor“ titulust el nem fogadom. Kijelentem azt is, hogy „jajveszékelni“ sem szándékom, sem kényszerűségem nem volt; de „tyúkszememre“ sem gondoltam, mert ez minden veszélyen kívül áll. De ha mégis netán valaki jogtalanul reá merészelne taposni, úgy gondom leend azt vagy elvonni lábai alól vagy pedig ha mégis sikerülne terve, úgy az előidézett fájdalmakért más módon fognék magainnak elégtételt szerezni.