Evangélikus Népiskola, 1900
1900 / 3. szám - Balogh István: Válasz Sass István tanító úrnak
80 A lelkészi kar bizonnyára mint eddig, ezután is egyik legfőbb kötelességének fogja tartani kitanítás nélkül is, hogy a legnagyobb mértékben érdeklődjék a népnevelés és oktatás, valamint a tanító urak működése iránt; a mi nem jelent egyet a tanító-egyleti élet iránt való érdeklődéssel, mert mig az elsőre hivatásából kifolyólag minden lelkész esküvel is kötelezve van, az utóbbi teljesen szabados dolog és csak akkor lehetséges ha meg van adva az arra való mód és alkalmatosság ! A többire nézve alig van megjegyzésem, mert igazán nem tartozik a dolog érdeméhez. Nem akarom azt hinni, hogy főtisztelendő és méltóságos Püspök úr nyilatkozata keltette fel tanító úrban hivatásának magasztos tudatát, de őszinte örömmel látom, hogy azt megerősítette. Hogy a lelkészekneknek is mondott Óméltósága egy némely dolgokat, azzal a nyilvánosság előtt előhazakodni szerénytelenség volna. Hogy a lelkészek közül is némélyek igaz munkában töltöttek az Ur szolgálatában egy némely esztendőket, említeni felesleges ; mert hiszen ha minden mi kötelességeinket a leghivebben teljesítjük is, haszontalan szolgák vagyunk és sem az, a ki plántál, sem az, a ki öntöz valami; hanem az Isten az, ki előmenetelt ád ; azért igenis nem jó a mi di- dicsekedésünk! Jó protestánsnak, helyesebben jó evangélikusnak lenni nemcsak lelkészi elnök, de egylet nélkül is lehet; olyannak nem lenni egy egyház alkalmazásában levő tanítóra nézve, teljes lehetetlenség. Befejezésül én újból csak azt a meggyőződésemet hangoztatom, hogy az ág. ev. tanító-egyletek akkor fogják feladatukat betölteni, ha minél több kapocs fűzi őket az egyház testéhez. Ne méltoztassék a megyei tanító egylettel példázgatolózni, mert ott a mi tanítóink édes kevés oltalmat találnak azon érdekek megvédésére, melyekért az egyházi vezetés alatt álló egyesületekben sikerrel küzdhetnek. Azért az én szívből jövő óhajtásom az, hogy a szőnyegen forgó ügy békés utón nyerjen megoldást annak nevében, a ki a békét, „az Ő békességét*, nemcsak ajkain hordozta, hanem munkálta és drága örökségül reánk hagyta. Azon legyen igenis a mi versenygésünk, abban legyen a mi dicsekedésünk, hogy az ő evangeliomának igazságán felépült egyházat-megingathatlan meggyőződésünk szerint az egyház történeti alakjai közül a legtökéletesebbet — minden szent munkára kezet nyújtva, teljes erővel, kiki a vett talentumok szerint, híven odaadással szolgáljuk, hogy a Krisztus békessége töltse be szivünket és tegyen a szeretetben egy más iránt jóinudlatuvá minket. Porrog-Szt-Király Balogh István lelkész.
