Evangélikus Népiskola, 1900
1900 / 3. szám - Balogh István: Válasz Sass István tanító úrnak
78 bekezdése értelmében a kántori teendőket is végzi, a tanítói fizetés meg állapításakor a tanítói és kántori járandóságok együttesen tanítói fizetésitek veendők. Ezen nyilt országos törvények erejét nem rombolhatja le miniszteri rendelet annyival inkább, miután az e tárgyban intézkedő kultusminisz- teri rendelet 29851 sz. a. 1893 junius 30. kelt, utóbb említett országos törvény pedig azon évi augusztus hó 13-án nyert szentesítést, s így a miniszteri rendeletnél utóbbi keletű. Be nem rombolhatja le a törvénynek erejét a miniszteri rendelet azon okfejtés alapjná sem, melyre helyezkedetten utasítja el 1898. évi 24.992 sz. leiratában a ref. egyház konventjének e tárgyban tett fölterjesztését, hogy t. i. a 1891. évi XLIII t. ez. 1. §-ának világos szövegezése szerint aaz országos tanítói nyugdij és gyám alap kizárólag csak a tanítók, s nem egyszersmind a tisztán egyházi czélokat szolgáló kántorok jávára is létesült és e szerint a törvény értelmében nyugdijat a kántor tanítóknak ezen alapból csak azon összeg erejéig lehet biztosítani, a mely mértékben tanítói funkeziókat is végeznek. Mert ép oly világos azon t. ez. 4. és az 1893 évi XXVI. t. ez. 8 §-a, melyek a tanítói javadalmazás összegét állapítják meg a nyugdij igény alapjául és ennek megállapításakor a kántori járandóságokat is beszámítandóknak határozzák meg. Kund Sámuel. Válasz Sass István tanító úrnak. Sass tanító úr jónak látta — az önmagában képtelep vád mellett, melylyel a külső somogyi egyházmegye lelkészi karát általánosságban illette — engem még külön is bevádolni a közleméuy Ítélő széke előtt. Ez a körülmény kötelez engem nem ugyan arra, hogy magamat mentegessem, hanem hogy a minden ok nélkül odavetett nagyhangú szavak ellensúlyozására magyarázattal szolgáljak. Semmi sem volna könnyebb, mint a frázisok mezejéről még rikítóbb virágokat tépni azoknál, melyekből tanító úr, hála jeléül, koszorút font annak az egyéniségében és munkálkodásában tiszteletreméltó lelkésztársamnak fejére, a ki mint elnök, szeretetteljes buzgósággal vezette a tanító-egylet ügyeit mindaddig, a míg mindnyájunknak bámulatára s bizonyára önmagának is meglepetésére, a tagok jónak nem látták az alapszabály-csiny által az elnöki székből le és a minden önérzetes emberre nézve természetes következéskép az egyletből kitenni. Már egy kicsit nehezebb volna a mosolygás és nevetgélés művészetében a tanító úrral versenyre kelni, mert elvégre a belső lelkiállapot ilyetén megnyilatkozása nemcsak a kedély, hanem sok esetben a jó Ízlés dolga is egyúttal. Az „igazság“ mezejére szívesen megyek vele kezet fogva, mert ez aztán jobban fog illeni e becses lap komoly irányához s a mi hivatásunkhoz.
