Evangélikus Népiskola, 1900
1900 / 12. szám - Tárcza
349 nem szabadelvűsé#, ez a jogtiprás és igaztalanságnak a legrutabb megnyilatkozása. Én irtózom, menekülők az olyan embertől, aki mások gyalázásá- val akarja a saját érdemét feltüntetni, s épen ebből kifolyólag őrizkedem mindentől, ami engem is ezen hibába keverhetne, de azt hiszem, hogy a midőn csak pár sorban párhuzamot kivánok vonni az állami tanítók és mi működési terünk, az ő és a mi nyugdíj igényünk megái- lapltásánál követett eljárás között, akkor engem a fenntemlített dologgal nem vádolhat senkisem. Ott, tanítja a tanító a népiskolák számára előirt tárgyakat, s az állam fizet mellette külön vallástanítót, ezt mi elvégezzük mind magunk. Ott egy tanítóra jut 20—60 gyermek, egy esetleg két osztályban, mi tanítunk 60—120 gyermeket hat osztályban. Ott tiszta készpénz fizetés évnegyedes részletekben, a melynek sem fagy sem jég nem árt, minékünk termény, a melynek a mikor van akkor nincs ára, a mikor meg ára van, akkor nincs, e mellett meg ellensége a drótkukazctól a filloxeráig, a tavaszi fagytól a jégverésig, a szárazságtól a nedves időjárásig minden. Az ő fizetésük az utolsó krajczárig nyugdíjra jogosít, a mienk harmada negyede. Mondjak-e még többet? Vagy elképzelhető dolog az, hogy akad egy ember széles e hazában, a ki ismerve mindezeket, azt mondja, hogy ez jól és selyesen van így ? Vagy ha van, úgy mutassa az meg nekünk, hogy hol itt az igazság, hol a következetesség, s a mit először kellett volna említenem, hol a méltányosság? Tudjuk mindnyájan, hogy a törvény kiknek adja meg a jogot a népoktatási intézetek fenntartásához, vannak hála Isten szép számmal, s a hány fenntartó, annyi módon állapítja meg a tanítói fizetést a saját helyzete és viszonyai szerint, a nagy résznél a fődolog az, hogy valami jó számítással a törvény által meghatározott minimumot ki lehessen belőle hozni. — Az a szegény ifjú, a midőn telve nemes ambitióval, e pályára lép, tudja azt, hogy az nem fényes, de hiszi, hogy tisztességes megélhetést talál, s a mi fő nyugdíjra számíthat, s midőn mint tanító első helyén ügyeit rendezve látja, akkor ott várja a csalódás. — Nem az iskola fenntartó részéről, mert hiszen azt tudta, hogy ott mit várhat, s abban nem is csalódott, hanem az állam részéről nyugdíj igényének megállapításánál. És méltóztassanak elhinni, hogy ez a csalódás a legfájóbb. Azt tudjuk mindnyájan, hogy az állam a tanítók fizetésének rendezésénél nem igen mehet tovább és tehet többet, minthogy időről-időre megállapítja a fizetési minimumot, s hogy rendezte az ötödéves korpótlékunkat, köszönettel vettük s viseljük tovább nehéz sorsunkat, úgy amint lehet. — Hanem, hogy a nyugdíj igény megállapításánál miért vagyunk mi felekezeti tanítók kitaszítva a választottak közül, miért
