Evangélikus Népiskola, 1900
1900 / 12. szám - Tárcza
S50 mi velünk szemben az igazságtalan és jogtalan eljárás, annak a magyarázatát szeretném tudni nem csak én, de minden sorsosom. Mint fentebb említem, tudjuk, hogy az államnak nincs módjában az, hogy mindnyájunknak egyenlő fizetést biztosítson, de az igen is módjában van, hogy egyenlő képesítés mellett, egyenlő munkáért, mert a munkában ami többlet van az a mi javunkra számít, egyenlő végellátásban részesítsen bennünket. Vagy van abban valami igazság, hogy a ki becsületesen végzett munkája mellett egy egész életet nyomorgott át olyan 400 frtos taníói fizetésen, a melynek minden krajczárját a főbíró végrehajtás utján szedette be, az nyomorogjon öreg tehetetlen napjaiban koldus 200—300 frt nyugdíjon, mig az, akit jó szerencséje, olyan állásba juttatott, a hol a másikhoz képest jó sorsban, úri módon élt, s talán vagyont is szerzett magának, gondtalanéi tekinthet öreg kora elé, mert ugyanazon alapból melyből kartársa 2—300 írttal lett kielégítve, ő 800—900 frtot fog kapni ? Nem hiszem, hogy volna egy magyar tanító aki ezen állapotot ismerve, azt igazságosnak mondaná. Mi tanítók kell, hogy a szeretet apostolai legyünk. A szeretetnek kell a vezérlő szövétneknek lenni minden tettünk és cselekedetünkben. De hát ez a szeretet csak addig él mi bennünk a mig tanítványaink s családunk körében vagyunk és sorsosaink kartársainknak nem jutna abból semmi ? Ezt a szükkeblüséget és önzést feltételezni nem tudom és nem is szeretem senkiről. — Egyenlő képesítés, egyenlő munkakör, egyenlő végellátás, ez a jogos, ez az igazságos, foglaljunk állást e mellett mindnyájan és az eredmény el nem maradhat. Súrd. Sass István. Utolsó dal. Kis Edikém, drága fiam, Gyönyörű szép angyalom ! Te rólad zend ebb’ az évben Legutolsó bús dalom. Sokat tudnék, nagyon sokat Fájdalmamból mondani : Mért nem lehet ébredőnek Sírodat felbontani? De a bánat a legtöbbször Csukva tartja ajkaim’ S mint vasrúd és erős lakat Rajta ül a néma kín.
