Evangélikus Népiskola, 1900

1900 / 12. szám - Tárcza

Október harminczegyedikén.

Áldott a nap, a győzelemnek napja,

Melyen a fény az éjjelt elveré.

Áldott az Úr, a bölcs kegyelmes Isten ! Ajkunk imát rebegjen ég felé.

Nem hallod-é ? a szó serkentve int:

Az ő nevét örökre áldja szád,

Mert Szent, I.;az, mindig javunkra munkál: Elküldte a szabadság hajnalát.

Sötét homály borítá bé a lelket,

Egy fénysugár hozzá nem tévedett;

Az akarat nehéz bilincsbe zárva,

Lenyügző láncz a tompa szív felett.

Mindezt bűnös szándékkal a ki tette,

Az egyház volt, a régi megromolt,

Mely nagy, magasztos tisztét elfeledvén, Vigasz helyett a szívnek nyújt pokolt.

A szem vágyón akárhová tekintsen,

Derűs helyet, friss gyógy-irt nem talál; Magas’bra nézve még jobban csalódik: Mindütt mocsár csak, rothadás, halál.

A forrást — hajh — melyből az ár eredve Balzsam helyett mérget hord szerteszét,

Ne lenn keresd ! — niég hinni is merészség Ott fönn : Rómába’ lelhedt kútfejét!

Kiknek a bajt megorvosolni kéne,

Nem nyújtnak a tévelygőnek kezet ;

Tettük, beszédük, hogy a czélt mutatná,

A helyt a Szentirástól elvezet:

Mert félnek attól, hogy a nép ha látja,

Mily mást tanít, mint ő k, az Úr tana, Megizlelvén üdvét már itt a mennynek;

A romlott egyház porba omlana . . .

— És megtörtént, mitől előre féltek :

Az Ég leküldé fényes angyalát,

A választottra a ki rá lehelvén,

Hős lész, erős az egyszerű barát.