Evangélikus Népiskola, 1900

1900 / 12. szám - Holczhammer István: Csak nyugodtan és tárgyilagosan!

343 logiai tudományukat, úgy én vagyok az első azok között, mert jó meggyőződésemet és irántuk érzett és érző tiszteletemet, tudományuk­nak nagyrabecsülését kimutattam már azzal is, hogy bárhova vetett a sors, (Téth, Lebeny, Debreczen. Szabóhegy) mindenü t az Ő általuk szerkesztett kitűnő tankönyveket honosítottam meg; büszkén mondhatom magamat a soproni tan. kép. int egykori tanítványának, daczára annak, hogy ..Dtmokles kardja“ mindig fejem fölött függött bohém életmódom miatt. Tehát mondom nem vádolhatom egy kis elnézéssel sem a kép.- tanárokat, a kerületi bizottság eljárását sincs szándékomban felülbírálni ezen a téren, azt is elhiszem, hogy az ily tanítójelölt paedagogiai tudo­mányával és képességével rászolgált a diplomára, (pedig még Pauer Imre, ez idő szerint a pa-dagogia tanára az egyetemen sem szolgált erre rá) sőt, mint mondod, kitűnő diplomások is lehetnek ilyenek, azt is elhiszem, hogy az ilyenekből ambitiósusabb tanító lehet, mint a 4. oszt. vég/ett egyénekből. — Igazad van barátom, de hát nekünk nem­csak az iskolával, hanem a társadalommal szemben is van kötelezett­ségű n k. Már pedig az ilyen — foglalkozását vagy mesterségét megunt s az előbb említett módon tanítóvá lett, tán atyafisága révén ugyanabban a faluban vagy községben méri az ABC-ig terjedő tudományát, a hol előbbi foglalkozását űzte, mondom ily individuum lett egyházi tan- férfiúvá ! Kérdem már most micsoda tekintélyt tud az tartani? mi­módon reprezentálja a tanítót? Hol van itt a tanítói nymbus?*) Most különösen, mikor „Dip'omás tanbetyár“ oknak van a tanító bélyegezve (már t. i. aki azzal vádolva van) hatványozott társadalmi műveltséggel és ama általad oly ominózus 4. oszt. középiskolai alapismereteink to­vább képzésével kell tekintélyünket is emelni. Tehát ne csupán az úri életmódhoz való ragaszkodásban s a tanítói diplomás positió megszerzésével (De nem „alauda est laeta“-val), hanem képzettségünk kifejtésével regenerálhatjuk magunkat. — Ebből kifolyólag csak helyeselni tudom a most tartott egyet, gyűlés azon javaslatát, hogy a VIII. oszt, s a hil tan-hallgatók is tegyenek tanító képesítő vizsgát. — Sőt én megtoldanám azzal, hogy a hittan-hallgatók, tehát a leendő lelkészek ne csak pro forma módon kapjanak tan. diplo­mát, hanem járjanak el, ergo kötelezve legyenek a most már minden tanítóképző mellett létező gyakorló iskolába is eljárni s ott az egyes tantárgyak tanításával practice is foglalkozni s így szerezni diplomát; mint ez a nagy kálvinista Rómában, Debreczenben már rég óta usus, sőt ezen eminens fontosságú tantárgyból, tehát a gyakorlati tanítás és tantárgyak methodikájából is kötelezve vannak vizsgázni.**) *) A fenti megjegyzések után csak annyit: biz’ ez mind nagy mértékben túlzás! Szerk. **) Váljon hogyan is értheti czikkiró azt a pro forma módon való diploma - szerzést ? Szerk.

Next

/
Thumbnails
Contents