Evangélikus Népiskola, 1900
1990 / 6-7. szám - Tárcza
198 hanem az eszmék megvalósításának biztos tudata tölté be. Ezt azonban nemcsak a márcziusi napok idézték elő. A szabadságszeretet lángja fellobant már régen a nemzeti szabadságért vivott küzdelmeinkben,. Minden üldözés, minden sanyargatás daczára akadtak minden korban egyesek, a kik ezt a tüzet egyre élesztgették. Az 1825-évi országgyűléstől kezdve nemzetünk egyre jobban érzi a rabláncz súlyát, az iga meg szégyenítő voltát. Tudatára jut annak: mit vesztett el a múltban s hogy a haza hálátlan gyermekei gondatlansága miatt mekkorát sülyedt. Az alvó oroszlán a márcziusi szellő érintésére felébred, tudatára jut erejének. Vékony fonálként szétszaggatja lánczait. Ez a jelentősége az 1848. évi márcziusi napoknak. De ki tagadhatná azt a történelmi igazságot, hogy a magyar állam újjászületése tulajdonkép attól az időtől kezdődik, a midőn a magyar szent korona viselője meghallgatja hű magyar népének kívánságát s szentesíti azt a 31 törvényczikket, melyet az országgyűlés márczius 18-tól ápril 6-ig terjedő időközben alkotott. V. Ferdinand királyunk nejével, öcscsével Ferencz Károly főherczeggel s ennek fiával Ferencz József, akkor még ifjú főherczeggel (a mi mostani dicsőségesen uralkodó jó öreg királyunkkal) megjelent Pozsonyban s e szavakkal erősítette meg a törvényeket: „Hív magyar nemzetemnek szivemből óhajtom boldogságát, mert abban találom a magamét is. A mit tehát elérésére tőlem kíván, nemcsak teljesítettem, hanem királyi szavammal megerősítve ezennel átadom“ — az egész nemzetnek. Leírhatatlan lelkesedés tört^ki e szavakra. A hozsánna kiáltás, mely a kivívott szabadságnak szólt, elhangzott a] Kárpátoktól le az Adriáig s megrezegtette a szivek húrjait. Ez volt a nemzet újjászületésének örömriadással fogadott virágvasárnapja. Ennek, a magyar nemzet fejlődésében határkövet képező napnak ez emlékünnepét üljük ma. Viseltessenek Önök kegyelettel azoknak a nagyjainknak emléke iránt, a kik szóval és tettel fáradoztak azon hogy hazánk történelmének az a jelentőséggel teljes napja nemzetünkre felragyoghasson ! De valamint a keresztyónség virágvasárnapjára a szomorú emlékezetű nagy hét következik, úgy nemzetünk hozsánna kiáltása nemzetünknek örvendezése se lehetett se tartós, se zavartalan. Gálád ellenség megirigyelte a boldogságot. Idegen segélylyel elnyomták, eltiporták nemzetünket, meggyalázták s a Golgotára hurczolták legszentebb érzelmeinket. A zsarnoki hatalom sötét börtönbe hurczolhatta, megölhette a testet, de az eszme, a lélek a honfiúi vérrel öntözött talajban nem veszthetett el. Eljött, mert el kellett jönni a feltámadás reggelének is. A magyarok istene megelégelte népe szenvedését, elküldötte azt a vigasztaló angyalt, a kinek az volt a hivatása, hogy az egymástól eltávozott sziveket egymáshoz közelebb hozza s a kibékülés a nemzeti feltámadás nagy napját előkészítse.
