Evangélikus Népiskola, 1900
1900 / 5. szám - Balogh István: Vég-szó Sass István tanító Úrnak
142 mat napvilágra hozta. Legyen tisztán egyéni nézetem az, hogy ez az irányzat — különösen jelen viszonyaink között — aggodalom keltő, mert egy téren működő munkások között bizalmatlanságot szül. Ha más körülmények között kerül e vitás dolog felszinre, talán más, egyöntetűbb, talán egyöntetűen szabadelvű volna róla a nézet. Lehet, hogy én nézetemmel, talán tekintélytelen egyénekkel, kevesed magammal vagyok; a mi aligha esik e nézet tisztességének rovására, feltétlenül hozzátartozván az egyéniség jogához, hogy véleménynyel bírhasson. Mindaddig, mig a felekezetek közötti viszonosság, az érvényben levő országos törvények értelmében rendezve nincs, mindaddig mig egyházunk, az új átalakulásoknak megfelelően, védelmi állásait meg nem erősítette, aggodalomkeltő minden mozgalom mely kipróbált intézményeink, szokásaink megbolygatására, vagy ellenségeskedésre okot szolgáltathat. Az alapszabály módosító mozgalom, már módjánál fogva is, ilyennek bizonyult; azért emeltem fel — kényszerült védekezésem mellett minden jogkobzási szándék, minden önzés, minden hatalomra való féltékenykedés nélkül, de egy régi szokásjoghoz való ragaszkodásból, vagy talán előítéletből?! ez ügyben is gyenge szavamat. A felekezeti tanító-egyletnek ugyanis, nézetem szerint, egyéb czéljának is kell lenni az érdekek oltalmazásánál, a népiskolai oktatás lehető előbbre vitelénél s ez a czél nem kevésbbé fontos amazoknál s abban áll, hogy az önképzéssel kapcsolatosan az evangéliomi 'öntudat fejlesztésére szolgáló eszközök tökéletesbítessenek, mert ha e czél megvalósítva nincs, a népnevelés ügye alól kiesik az egyedülvaló fundamen- tom, mely egyszer vettetett s nevelés helyett puszta ismeret közléssé, rideg oktasássá sülyed. Erre a jelzett munkára pedig a lelkészek is hivatottak és kötelezettek s munkálkodásuk sikere csak akkor biztosított, ha annak eredményei egybe folynak a tanítók munkálkodásának eredményeivel. Ez egy czélra törekvő, kétirányú munkálkodás eredményének közvetítésére találom legalkalmasabbnak az ügyvivő tanítói elnökség mellett a tanítóegyleti lelkészi elnökségnek bármilyen alakban meghagyását s eltörlése csak akkor volna indokolt, ha a lelkészek a jelzett munkára képtelenek volnának, ha az egyleti életet a lelkészi elnökség szabad fejlődésében akadályozná, vagy ha a lelkészelnökök a múltban úgy teljesítették volna kötelességüket, hogy az egyleti életben tehernek, tehát eltávolí- tandóknak bizonyultak. A kiskorúság látszata is távol van e berendezéstől s igénytelen nézetem szerint sokkal inkább keltené a kiskorúság látszatát az, ha az esperes mint megbízott ellenőrizné az egylet tanácskozásait. Azért tartom én tiszteletre méltónak a régi jogot! óhajtom, hogy aggodalmaim a minden jelek szerint veszedelmet rejtegető jövendőben alaptalanoknak bizonyuljanak. Tanító Urnák pedig csak úgy sikerülend legalább korlátok közé szorítani személyem iránt