Evangélikus Népiskola, 1900
1900 / 5. szám - Tárcza
többször kimutatott ellenszenvét, lia a hétköznapiság színvonala fölé emelkedett tekintélyeket, nemes alakokat nemcsak mutogatja, hanem követi is egyúttal, A legfőbb ideál, a mi üdvözítő Mesterünk nevében, kívánok tanító Urnák — bucsuzásúl — jóindulatot és békességet. Balogh István lelkész. x í 1 C I i. Emlékezés 1848-ra. *) Letűnt idők dicsfény övezte esillaga, Márcziusi nagy nap, szabadság hajnala! Szivünk nevedre, óh, úgy lángol, úgy dobog, Oltárainkon a hál'áldozat lobog. Te hoztál fényt borús, sötétlő egünkre ... Emléked Ige-ként bevésve szivünkbe. Nem törli ki onnan az időnek árja, Az időnek árja még mélyebbre vájja; Tettre int s megtanít: életünk se drága, Hogyha úgy kívánja hazánk boldogsága! Ez volt a nagy nap: a szellem nagy csatája: A csillagos ég, a mennybolt volt hazája; Onnan hullott alá diadallal, fénynyel, Világos lett tőle szerte a vak éjjel. Megifjodott a vén, a korhadó világ! Szabadságról beszélt a dal, fü, fa, virág . . . Valósággá lett a próféták reménye; Feltámadott a nép, Magyarország népe! Ez volt a nagy nap: a szellem nagy csatája! Elbukott az önkény háromszázad átka. Diadalt aratott az eszme, gondolat . . . Előttük feltárva A végtelen pálya, Ott folytatják tovább diadal-utjokat! * * * Harczi zászló leng a szélbe, Súlyos kard van minden kézbe. *) A soproni „Theol. Önképzőkör“ márczius 15-iki diszgyülésén szavalta a szerző.
