Evangélikus Népiskola, 1900
1900 / 4. szám - Tárcza
így is lett. Etethettük, gondozhattuk a hernyókat, ühyeltünk a folytonosan tiszta levegőre s a rendes melegségre s hogy nedves levelet ne kapjanak, mint a mely leájuk nézve 41etfeltétel, mert máskülönben betegségbe esnek s sokszor mind elpusztulnak s a selyemtenyésztő reményeiben ilyenkor nagyon megcsalatkozik. A mint azonban a hernyók nagyobbodtak s több levél kellett, az öreg János bácsinak bizony jól össze kellett magát szedni, hogy kellő mennyiségű levelet rendelhessen be, mert bizony most már zsákszámra kellett. Az még szerencse volt, hogy a hernyómennyíséghez a határban már elegendő számú lombozásra alkalmas szederfával rendelkeztünk. Egy alkalommal az öreg János bácsi szintén hoz egy zsák levelet. Ledobja az iskola padlójára s nagyot sóhajt, miközben izzadt homlokát törőlgeti. A tisztogatás közben a nagy sóhajtásra figyelmessé lévén odaszólok : — No! mi az a nagy baj öreg? Miért sóhajt akkorát? — Azt gondolom tanító uram — feleli — nem lesz ezekből a selyem- hernyókból semmi s mi csak hiába vesződünk. Azt tartom hagyjuk abba az egészet, én legalább nem kérek belőlük egy krajczárt sem eddig1 fáradságomért. — Azt gondolja öreg! Jól van ! Hát én adok magának a lombszedés- ért külön fizetést. Azt mondja, hogy eddigi fáradságáért nem kér egy krajczárt sem. Hát a mi levél még ezután kell 6 — 8 napig, annak a megszedéséért fizetek magának 5 frtot. Megelégszik? Az öreg meglehetős szótalan ember lévén, nem válaszolt kérdésemre semmit, csak verejtékes arczát törülgette tovább. — Úgy látom keveselli, hát fizetek majd 10 irtot! Ismét csak hallgat, de úgy láttam, mintha kellemesen érintette volna ajánlatom, mert bajusza alól rejtett mosoly tört elő. — Ha pedig annyival sem elégednék meg, adok hát 15 frtot! Erre az öreg már torkát kezdte köszörülni s kétkedő pillantásokat vetett rám. — Bizony mondom öreg, nem tréfálok, szavamat állom és még megtoldom azzal, hogy ha az eddig ajánlottakkal nem volna megelégedve, legyen hát 20 frt a levélszedési dija. De hát szóljon is valamit az istenért, mert én 5 frtonként csak nem hezitálhatok fel, tudja isten meddig. Az öreg egyet gondol: bizonyosan azt, hogy én is csak a selyem- hernyókból akarom kivásárolni az ajánlott összeget, odaszól. Azt hiszem tanító úr maradjunk meg hát a régiben. No lássa — felelém — hisz én is éppen azt akartam. Tegye csak a dolgát szorgalmatosán, majd meglátja, tán még a 20 frtnál is többet fog kapni. Öregem azótától fogva nem kétkedett s nem ellenkezett többé, ha- n em tette a dolgát. A mi beszélgetésünket azonban elbeszélte ist-ott a aluban lombszedés közben.
