Evangélikus Népiskola, 1900

1900 / 4. szám - Tárcza

119

Követik a zászlót . . . Tán az agg erősebb ? Vagy az ifjú bátrabb ? — Hősök mind egy szálig Rohannak vakmerőn, mint a királyi vad,

Mely küzd ellenivel körme szakadtáig;

Nem harczolnak bérezi, zsarnoknak szavára, Zsarnok ellen vínak életre halálraCsattogó fegyverük megfestett, csatakos,

De ártatlan vérnek nincs egy cseppje rajta:

Nem verték vasukat gyönge aggba, nőbe,

— Ősét a magyar meg soha nem tagadta ! — Ott lett a vas véres, ott fűződött vérbe,

Hol a halál szállong a harcznak hevébe

Ott hullott hős vérük a hon szent földére,

S nyomában kinyílt a győzelem virága,

Belőle magától koszorú fonódott A honvéd megtépett, véres homlokára.

Szép volt a koszorú szép . . - és óh de drága: Minden kis levélnek egy élet az ára.

Szép volt a koszorú . . . drága volt... mi haszna Lehullt, szentségtelen, piszkos kéz letépte ;

Annyi győzelemnek, annyi vérvesztésnek Sötét éj, ijjesztő . . . gyalázat a vége — Félelmes csend Ion, csak kovácsolás hallott: Bilincscsé verte a zsarnok-kéz a kardot.

A vak, néma éjben csak a zsarnok ébren.

Az ács búsan farag: akasztófát farag . . . Özvegyek sóhajjá, árvák fájó jajja Vérző szívbe fojtva . . . Még sírni sem szabad! Látta-e az Isten, az igaz, az áldott ?

Látta s feljegyezte mind-mind, mit a látott.

— Némán tűr az árva, meggyalázott nemzet Szebb jövő reményét ápolva szivében;

Igazság, jog, törvény, jól tudja, a részén, Szabadságra gondol álomba, mint ébren.

Tűr és daczol büszkén . . . meg nem csügged soha „Nem lesz az Ég hozzánk mindig ily mostoha I“

— Kietlen éj után hajnal támad végre,

Kisütött a napnak élesztő sugára,

Kikelet lett újra a szép magyar földön,

Kinyílott a virág, szabadság virága,

És a nemzet ajkán búzgó ima zendűl:

Letekintett Isten ránk a magas menyből.

Nem nyög szegény hazánk többé rabigába —

A sok vér nem hüllott .... a sok hős vértanú Nem halt meg hiába !

Szalay Mihály.