Evangélikus Népiskola, 1899

1899 / 2. szám - Ebenspanger János: Tömörüljünk!

35

A mi a vasútnak a gőz vagy villamos erő, azaz egyesületi munkának a lelkesedés.

1867-ben s még egy ideig volt a hazai tanítókban lelkesedés s akkor szépen s örvendetesen indult fejlődésnek közoktatás- ügyünk, a tanítóknak egyesületi élete is.

Ez utóbbi egyszerre pangásnak indult. Ennek okát ne csak a tanítókban keressük, de mindenesetre azokban is.

Nemcsak a hatóságok közömbössége nehezedett a tanítókra és tanító-egyesületekre mint átoksúly! Még többet ártottak maguknak a tanítók maguk. Egy helyen a közöny jege hatott der- mesztöleg, más helyen az egyenetlenség, a viszály átkos éke tette tönkre a közreműködő erőt.

Több mint 30 éve van annak, hogy drága hazánk különböző vidékein fennálló tanító- s más egyesületeknek vagyok tagja. E hosszú tdö alatt éber figyelemmel kisértem az eseményeket. Sokszor sajnosán tapasztaltam, hogy nem a lelkesedés szent tüze serkenti a tagokat üdvös munkára, hogy gyakran nem azokat választották a tanítók vezérférfiaakká, a kiket kellett volna, hogy a többség akárhányszor visszariadt a lelkiismeretes önképzés munkájától éi irtózott a rendszeres, üdvös munkától egyáltalában stb.

Mindezek a feloszlás előjelei. Az egyesületi élet pangásának okvetlenül be kellett következnie. S hogy ez be is következett, azt szomorúan tapasztaljuk.

Már most keressük a szalmaszálat, mely a közömbösség és a tagadás tengeréből minket a sikeres munkálkodás révpartjára segítene ? Csak az a kár, hogy nem valamennyien érezzük szükségét az olyan szalmaszálnak. A nagy tömeg törődik is olyan dologgal, mely nem hoz a konyhára semmit sem, legalább közvetlenül nem! A nagy tömeget csak a húsos fazék képes rövid időre kivenni közönyéből. Ideális, erkölcsi javak iránt, mint a milyen a tanítók kerületi vagy országos egyesületté való tömörülése, azokért csak kevesen tudnak már lelkesülni.

S még szerencse, hogy vannak ilyen társaink. Ezek folytonosan élesztik a lelkesedés szent szikráját s megőrzik azt azon nagy napig, mikor a tömegekben is megint kitör a lelkesedés tüze.

Fel kell azt szítani, hogy ne csak el ne aludjék, hanem mind szélesebb körbe átcsapjon: gyújtva, melegítve, világítva, búzdítva és boldogítva. Hej a hatvanas évek lelkesedéséből csak a feles-