Evangélikus Népiskola, 1899
1899 / 7-8. szám - Egyesületi tudósítás
233 Vacsoránál ültünk éppen, midőn heves csengetés szakította félbe kis családi körünk meghitt csendjét. Hirtelen felkaptam a lámpát az asztalról és siettem ajtót nyitni a késői látogatónak. A váratlan vendég azonban csak egy bőrigázott szabóinas képében kérdezősködött valami velünk egy házban lakó úriember után és mialatt a leendő szabómüvésznek a lépcső, emelet és ajtó számát ma- gyarázgattam, a légáramlat nagy robajjal becsapta a szoba ajtaját. És csakhamar megszólalt ám az én kását majszoló kis leányom odabenn-. — Mama hozza be a lámpát! — No bizony csak fél az én bátor kis bogaram? És bár a hangjában rezgő szepegés ép az ellenkezőjéről tanúskodott, mégis nagy komolyan azt erősítette a kis szőke baba, hogy bizony íjén nem félt, csak a száját nem találta meg . . . * Az én kis fiam már szoknyás korában nagy előszeretettel utánozta mindazt, a mi figyelmét megragadta és hűséges Bábikája és a Lordi kutya társaságában egész élőképeket rögtönöztek néha. Nagyon természetesen disznóöléskor is mindig körülöttünk lábatlan- kodott a kis törpe és a legközelebbi fürdőnél majd megpukkantunk ne vettünkben, midőn pubika először nagy óvatosan lehúzódott egészen az összecsucsoritott kis szájáig a viz alá, azután ismét lassankint kiemelkedett abból, sőt még kövér kis karjait is feltartotta, mialatt pösze- ségével tarkázva, énekelni kezdett: Picziny vadot én, Majd megnövöt én, Mint a tüdő a fazétböl Tidadadot én. • Markóczi Imréné. A „Bakonyvidéki evang. Tanító-egylet“ 40 éves fennállásának emlékére tartott rendes évi gyűlése. A múlt évben tartott gyűlésünk alkalmával id. Csányi Lajos,- b.-tamásii kartársunk azon indítványa, hogy a „Bakonyvid. ev. Tanitó-egylet“ 40 éves fennállásának emléke 1899-ben, Bakony-Tamásin, mint az egylet bölcsőjének színhelyén megünnepeltessék, határozattá emeltetvén, folyó évi május hó 17-én a múlt évi határozatnak, szivünk sugallatát is követve, eleget tettünk. Ünnepélyes gyűlésünk előtt istenitiszteletben vettünk részt, hálát adandók a Mindenek Urának, hogy az ő veteményes kertje gondozóinak kisded egyesületét négy évtizeden át, megóvta azt a szétomlás át kától, mindezideig megtartotta, s a hivő lélek reményével kértük, tartsa-
