Evangélikus Népiskola, 1898
1898 / 3. szám - Nitsinger Fülöp: A vallástanításról
73 Jaj volna, ha a vallástant csak egyszerű tudománynak tekintenék, mert elvennék azt a gyönyörű zománczát, azt a csábító szépségét, mely nélkül az könnyen csak elavult ismeretek gyűjteményének, műveletlen tömegeknek való szellemi tápláléknak vétethetnék. Máris azt tapasztaljuk lépten-nyomon, hogy a vallást csak olybá veszik, mintha az csak azoknak való volna, a kik magasabb tudományosságra szert nem tehetnek, s ennélfogva kénytelenek beérni ezen ismeretekkel is. Korunknak ezen általános tünete pedig, mely légiéként az egyház és vallás iránti közönyösségben, a hitigazságoknak sophistikus alapon való elferdítésében és azoknak állítólagos helyesbítésében mutatkozik ; mondom, ez a szomorú jelenség csak onnan származik, mert az illetőkkel a vallástant mint tndományt ismertették meg. És ez a kórtünet még általánosabb lesz, ha továbbra is eltekintünk a vallástannak, mint lelki nemesbülésünk eszközének helyes alapon való tanításától. A helyes alap pedig nem más, mint az, melyet mindnyájunk mestere, a megváltó Jézus, mutatott az ő tanításában. Tekintsünk csak végig az ő földi működésén, s nézzük meg, miként tanította ö a népet istenfélelemre, felebaráti szeretetre és istenes életre és ha ezeket a tényeket vizsgálgatjuk, azonnal megtaláljuk a helyes alapot, az egyedül czélra vezető irányt. Nem volt az ő előadásában keresettség, hanem szívből szívhez szólt. Nem akart ö ezen tanításával dicsőséget szerezni, hanem megelégedett, ha sikerült neki csak egyet is a sokaságból a helyes ösvényre téríteni. És nem mozgott oly régiókban, hová hallgatói, értelmi korlátoltságuknál fogva nem követhették volna, hanem azok szája íze szerint tanított, hogy a hallottakról gondolkodjanak s így önmaguk állapítsák meg az igazságot. S nem akarta, hogy az ő tanítását szóról szóra sajátítsák el, hanem csak arra törekedett, hogy a szerint cselekedjenek. Hiszen tudjuk, hogy a holt betű hiveit senki sem ostorozta jobban, mint ő. Ezen útmutatást kövessük tehát mi is, ha a szép czélt elakarjuk érni tanításunkkal. Tanítsuk a vallástant oly közvetetlenséggel, oly önzetlenséggel, mint ő; és ügyeljünk arra, hogy mi is mindent kerüljünk, a minek az a látszata volna, mintha kényszeríteni akarnók a gyermeket a vallástan anyagának elsajátítására. Ha így a mi mesterünk nyomdokain igyekszünk haladni, biztosak lehetünk, hogy a kívánt siker el nem marad, mert a gyermekben kedvet ébresztünk tárgyunk iránt. A fő pedig, hogy a tárgyat megked- veltessük hallgatóinkkal, mert a mit megszerettünk, avval szívesen is foglalkozunk. A vallástant pedig úgy tehetjük a gyermekre nézve vonzóvá, ha azt mindig a gyermek szája íze szerint tanítjuk. Azt talán fölösleges is külön említenem, hogy a gyermeknek mindenkor a „mese“ tetszik legjobban. Meséljünk tehát a gyermeknek a vallástani órán is ! Van
