Evangélikus Népiskola, 1898

1898 / 3. szám - Nitsinger Fülöp: A vallástanításról

74

elég anyagunk a szentírásban, mely e részben is szinte kimeríthetetlen kincsesbánya. Mily megkapó közvetlenséggel lehet pl, Absolon esetével a szülők iránti engedetlenség büntetését ecsetelnünk. S mily szépen lehet a gyermekben Jézus iránti tiszteletet ébreszteni, ha a különböző csudatettek elmondásával azon tndatot ébresztjük benne, hogy a megváltó mindenkor és mindenben segített azokon kik hozzá tordúltak. Avagy lehet-e p. o. a 9. parancsolatot szebben és jobban magyarázni, mint Náboth esetének elbeszélésével ?

Ezek ime csak egyes példák; de van ilyen ezer, melyeknek mindegyike egy-egy híttat?i tétel magyarázatát adja.

Azért is az a véleményem, hogy a bibliai történetek elbeszélését a felsőbb osztályokban is folytassuk, sőt ott ezen elbeszélések a káté magyarázatául szolgáljanak, a helyett, hogy az elvont kifejezések gyarló elemzésébe bocsátkoznánk.

De midőn ilyen szentírásbeli, avagy talán egyháztörténelmi elbeszélést adunk elő, ne kivánjuk, hogy a gyermek szószerint vágja azt be, hanem elégedjünk meg, ha a tanulságot képes levonni, hisz ez már azt fogja eredményezni, hogy fölfogta az értelmét és talán gondolkodik is a hallottakról.

Ilyen értelemben folytatott tanítással szinte lopva, észrevétlenül vezetjük az ifjúságot az istenes élet útjára, holott a ma követett rendszer eredménye csak az, hogy a gyermek többé-kevésbbé örül, ha megszabadúl e gyötrelmet okozó tárgytól, s igyekszik annak még gondolatát is kiverni fejéből.

Ez az utóbbi eredmény bizony semmiképen sem kívánatos. Azért mondtam, hogy a helyes vallástanításnál az óvatosságról sem szabad megfeledkezni, mert a meggondolatlansággal könnyen az ellenkezőjét érjük el annak, a mit akartunk.

Azonban mindez az óvatosság is hiábavaló, ha nem párosúl a mértékletességgel.

Tudjuk, hogy a testi táplálkozásnál a mértékletesség egyik főfeltétel, ha a szerveink zavartalan működését fönn akarjuk tartani. Ha túlságosan sok táplálékot nyújtunk testünknek, nemde azt fogjuk elérni, hogy gyomorbajt, avagy talán más betegséget szereztünk magunknak.

Azonképen vagyunk lelkűnkkel is. Ha gyors egymásutánban, avagy túlságos nagy adagokban nyújtjuk neki a szellemi táplálékot, könnyen agyonterheljük, s bágyadttá teszszük.

És ez természetes is, mert az egyes képzetek oly hirtelen gyorsaságban tolulnak agyunkba, hogy itt nem is marad idő azoknak elhelyezésére, csoportosítására. Ennélfogva ezek a tömegesen támadt képzetek egymáslól elkülönítve, elszórva nagyhamar elhomályosodnak, eltűnnek, anélkül, hogy a legparányibb hatással lettek volna törekvésünkre.