Evangélikus Népiskola, 1898
1898 / 2. szám - Tárcza
60 használt semmit sem, itt nem keresték, hanem rejtették az igazságot, s a czél nem is volt más, mint azzal a mindenható hurokkal a protestantizmust megsemmisíteni, elveszteni a pásztorokat, hogy elszélyedjen a nyáj is. A megidézett lelkészekre kimondották a halálos Ítéletet, mit reverzálissal, lemondással, avagy száműzetéssel megválthattak. S megkezdték a hóhérmunkát: kínzás, kisértés egy utón jártak: voltak, kik megtántorodtak, kik jobb szerették az életet, a nyugalmat, mint a hitet, s kik aláírva a kötelezvényt, nagy bűnösségüknek, mely miatt ép az imént fej és jószágvesztésre Ítéltettek, eleget tettek, s ezek teljes ártatlanéi, szabadon távozhattak. A többinek szenvedéseiről eleget regélhetne nékünk a komáromi, sárvári, berencsi, ébor’nardi és a többi vár, hová elzárattak: szűk odú, nedves négy fal volt az ő hazájuk, nedves négy fal között mennyi könv, tájdalom, bilincscsörgés, siralom, betegek nyögése, haldoklók hőrgése, óh de mennyit, mennyi mindent beszél el a csörgő bilincs, mennyi szenvedésnek volt tanúja a várnak nedves négy fala! S megjelentek köztük a jezsuiták: a leghíresebb vitatkozók és térítők keresték fel őket, mézédes csalékony beszéddel : virágos ösvényt Ígértek nékik a Golgotha útja helyett, palotát, fényes lakot a börtön négy fala helyett, száraz kenyerükért dús pompás lakomát és csak azt kérték, s nem kívántak többet: hagyják el hitüket! És mikor nem használt, mikor nem kellett a szép szó, kinzó fegyvert ragadtak ; földalatti, setét börtönbe zárták el őket, tolvajokkal, rablókkal egybe ; s ha felhangzott ajkukról a vigasztaló ima, avagy a szent zsoltár, gúny, szitok, káromlás volt reá a felelet! . . . Az oktalan álattal tisztességesebben bánnak, mint bántak ezen férfiakkal! Vasba verve, kézen, lábon nehéz bilincscsel hajtották őket a munkára ; ifjú, agg egyaránt dolgozott, s ha aléltan estek össze targonczáik mellett, durva szitokkal, korbácscsal verték őket a felbérelt katonák. Hányszor megtették a mi szegény rabjaink a Golgothának útját, hányszor tolták fel szekerüket a meredek hegyre telve földdel, télen-nyáron, melegben- hidegben, s ott álltak oldalt a hóhérok, s a bilincstől véresre törött testüket ugyan marczangolták pálczaütéseikkel. Hajnaltól-estélig nem ültek, nem pihentek, még a falat kenyeret is állva kellett megenniök öntözve keserves könyek özönével. A várnak sáncza, annak minden röge egy-egy keserves könynyel, vérrel öntözött emlék, emléke a mi szegény martyrjainknak nehéz lánczokban szenvedő rabjainknak. Kinek nem gyűlik köny szemébe, ha olvassa többi szenvedéseiket, azt, hogy a nehéz munka közepette is az éhség, az éhhalál gyötörte őket, hogy eleséget alig kaptak, hogy mindenükből kifosztattak: és ha olvassa, mily börtön volt az ő otthonuk, víz folyt a közepén, sárban, piszokban hevertek békák, kígyók és férgek között : nyáron a rekkenő hőségben összezsúfolták őket ily kis lyukban, télen kaptak tágas börtönt, négy fallal, és Isten szép egével.
