Evangélikus Népiskola, 1898

1898 / 2. szám - Tárcza

59

temetés, kínzás és gyászlor volt ez a kor, temetése az alkotmánynak, lelkiisméretbeli szabadságnak, törvénynek és igazságnak. — Gyásztora volt mindezeknek s a sir körül hálaadó hozsánna zendült a Nérók ajakán.

Nem akarok részletes történelmi értekezésbe bocsátkozni, csak egy koszorút gyűjtök össze a szomorú emlékezet virágából martyrjaink sirhalmára; csak egy képet akarok nyújtani szegény protestáns egyházunk történetéből, végig kisérve gályarabjainkat a szenvedés vándorlásain.

ök szegények még akkor éltek, midőn a protestáns nem volt biztosságban seholsem, midőn a jezsuiták keresztje, meg a német dra- gonyosok kardja kinyitott minden házajtót és templomkaput. A protestánsoknak üldöztetése megkezdődött, nem védte azt az alkotmányra felesküdött király, hisz 1. Lipót is csak a jezsuiták neveltje volt, s ott álltak háta megett Szelepcsényi, Kollonics, s a többi kegyes férfiak, kik kezükbe ragadták az országnak gyeplőit; nern is Lipót uralkodott, hanem mint az egykorú kurucz nóta mondja :

„Az ország dolgáról papok dirigálnak,

Törvényt, kausákat azok indicálnak,“

Hogy legyen igazság ? kesereg a nóta, hisz a kormányzó is egy hitvány plébános* — mint a kurucz költő mondja — értsd alatta Szelep- csényt, ki a királyt fékszárnál tartja, s ha nem arra menne, „mint érsek praedicál, pápa átka reá száll.“ A személyes üldözés, bebörtönzés, templom elvétel, vagyonfosztogatás már nem volt elég, a vakbuzgó ellenfél igyekezett az üldözést törvényes alapra helyezni.

1671-ben, majd 1673-ban ült össze. Pozsonyban a judicium delega- tum, mely mintegy 300 protestánst idézett meg. Különösen a második itélőszék működése, az elért eredmény nagyszerű volt: az a 32 protestáns lelkész, kit megidéztek, el volt hallgattatva: — önként mondott le papi hivataláról, — igen önként, kinzópadon! — avagy száműzetésbe mentek, vagy sötét földalatti börtönben várták az igazság feltámadását ! Szegények ! . . bizony * sokáig várhattak ! . . A clerus pedig megittasulva a sikertől, működött és fáradozott tovább, „készítette azt a hurkot, mit ha egyszer a magyarországi protestánsok nyakába ránthat, soha többé az evangéliumi vallás lábra nem áll:“ — ez a csodálatos, ördöngös hurok 1674. márcz. 5-dikére elkészült, a mely napra az összes magyarországi protestáns lelkészeket és tanítókat megidézték Pozsonyba. A jelzett napon 100 evangélikus és 57 református lelkész és tanító jelent meg, s hallgatta az elejbük olvasott alaptalan vádat. A vádlottak mellé adott védők világosan kimutatták azok ártatlanságát, . . . hiába! . . . Hiába mutatta ki Heussler Ferdinánd, hogy a Vitnyédi-féle levelek, melyekre a vádak egy részét alapították, hamisítottak; hijába hangoztatták, hogy a protestáns lelkészek legnagyobb része Pozsonyban hallotta legelőször a Vitnyédi nevet, nem