Evangélikus Népiskola, 1898
1898 / 2. szám - Pethes János: Képek a nevelés történelméből. Neánder Mihály
48 apám és anyám jámbor búzgó keresztyének, jó házastársak voltatok, kik gyermekeiteket Isten félelmében gondosan s becsülettel neveltétek s a jó cselekedetekben a ti példátok volt a tanító mesterünk.“ A szülők a gyermeket a soraui iskolába járatták s itt Theodor Henrik volt első tanítója. Iskolába járni nem szeretett, a tanulás olyannak tűnt neki, mintha agyát kövekkel vernék. Ha a délelőtt szerencsésen elmúlt az iskolában, délután addig-addig kereste az alkalmat mig valamikép vagy elkésett, vagy otthon maradhatott. A madarászás, halászás apjának, öregapjának szenvedélye volt s ezeket örökölte a fiú is. A házi foglalkozások ürügye, még inkább pedig a halászás és madarászás miatt sokszor feléje se nézett az iskolának hónapokon keresztül. A min aztán különösen manapság leginkább csúdálkozhatik a tanító világ, az, hogy mikor egy hónap múlva az iskolába betévedt, szépen előszedte a padok háta mögé eldúgdosott könyveit, iró és egyéb eszközeit, s nem hiányzott belőlük soha semmi! Próbálná meg ezt valamelyik gyermek manapság ! Apja nem vette észre, hogy a gyermek iskola-kerülés és nem a kereskedésben s gazdaságban való segédkezésért sürög-forog körülte. Teljes szivéből örült rajta: milyen derék, iparkodó kereskedő s jó gazda lesz Miska fiából | Azonban annak is megérkezett az ideje, hogy az apa reményei füstbe mentek. Apja azt akarta, hogy mint jóravaló kereskedő tanulja meg a lovaglást és a lovakkal való bánásmódot, mert mint kereskedőnek sokszor kell majd neki fárasztó utazásokat tenni. Ilyen lovaglási kísérletei közben leesett a fiú a lóról, eltörte a balkarját. Apja ezen boszanko- dott s mikor a gyermek karja meggyógyúlt, fiát gondatlansága s ügyetlenségéért azzal büntette meg, hogy egy sovány lóra ültette fel, s azt akarta, hogy e lovat, melyen még senki sem ült szőrén, minden nyereg nélkül ülje meg. A ló kezdetben megijedt, szaladt a város mellett levő mocsár felé s ott lovagját a mocsárba beledobta. Alig tudták a sárból s vízből kihúzni. Ez nem volt elég, a mint a lovat megfogták újra ráültették a gyermeket. Erre újra vágtatni kezdett a ló a város felé. A város kapujánál meg valaki véletlenül egy kővel megdobta a fejét s most már nemcsak lucskosan, hanem véresen tartott hazafelé. A kik látták valamennyien nevettek a szánandó állapotban levő vitézen. Mikor apja a fiút látta még jobban megharagudott reá s még az nap az előbbinél is vadabb lóra ültette. Ennek a kísérletnek meg az lett a szomorú következménye, hogy balkarját másodszor is eltörte. Apja boszankodott a fiú ügyetlenségén, de meg azon is, hogy szép álmai hiábavalók voltak, mérgében azt mondta: „A kolostorba veled! Belőled úgy se lesz világra való ember!“ A kolostorba való lépésből ugyan nem lett semmi. Neánder édes anyja, rokonai és tanítója addig kérlelték az apát, mig a kolostorba való küldésről letett s belenyugodott abba, hogy fia tanulmányai végeztével elmehessen Wittenbergbe, 1542-ben. Az apa sokáig nem tudta
