Evangélikus Népiskola, 1898

1898 / 2. szám - Pethes János: Képek a nevelés történelméből. Neánder Mihály

49

megbocsájtani fia ügyetlenségét, de a megbocsátás pillanata végre még is elérkezett. Apa és fiú találkozott a lipcsei vásáron. (Ekkor már Mihály ilfeldi tanító volt.) Apja azt kérdezte: Hát te egész életedet a kolostorban akarod tölteni? Erre a fiú azt felelte : Kedves apám ! Hogy én igenis egész életemben ott maradok, az a te kívánságodra történik. Jóslásodat nagyon jól megjegyeztem s nem feledem el. Majd elmondta édes apjának, hogy tanítói hivatalában boldognak érzi magát, vannak hatalmas pártfogói s túdós és tekintélyes barátai. Most az apa azt mondotta: Legyen meg az Ur akaratja! Munkáidon legyen Istenünk áldása. Tedd azt, a mivel Isten előtt kedvességet szerezhetsz s embertársaidon segíthetsz. Már látom, hogy te sokkal bölcsebb vagy mint én. Nem csoda, én a könyvekre s a tanulásra nem sok időt fordítottam.

Neánder a mint láttuk 1542-ben wittenbergi tanuló lett, de a mint maga mondja, a tanuláshoz és tudományokhoz még most se volt kedve. Az első év jóformán teljesen haszontalanul múlt el reá nézve és pedig azért, mert az a tanító a kinek ajánlották, nemhogy lebeszélte volna szenvedélyéről — a madarászás és halászatról — hanem inkább biztatta s erre neki nem egyszer alkalmat is nyújtott.

A második évben azonban mintha valami csuda történt volna, egyszerre fordulat állt be Neánder életében. Az eddig hanyag, rakon- czátlan tanuló szorgalmassá változott s minél többet merített a tudomány forrásából annál jobban szomjúhozott utána. Az egyetem két tündöklő csillaga Luther és Melanchton tanításai kitörülhetlen nyomokat hagytak szivében, lelkében. Ámbár még ekkor fiatal voltam* — Írja — „mégis szorgalmasan hallgattam Luther prédikáczióit és tanításait és sok pompás dolgot megtartottam emlékezetemben s hogy el ne felejtsem, fel is írtam. Ennek ma is őrölök. Szomorúságaim és szükségeim közepett ezekkel vigasztaltam magamat s másoknak is, legyenek azok ifjak vagy vének, gyakran juttatok belőle.* Munkáiban Luther és Melanchtonról mindig elragadtatással beszél.

Szorgalma megtermetté áldásos gyümölcseit. A latin és görög remekírók munkáit át meg át tanulmányozta, a mellett annyira a mennyire lehetett megtanulta a zsidó nyelvet és dialektikát. Aztán átolvasta az újabb latin költők múnkáit, nem maradtak ismeretlenek előtte a scholasticusok szőrszálhasogatásai sem. Meggyőződött arról, hogy igaza van Pliniusnak, hogy még a leghaszontalanabb könyvek olvasásából is meríthetünk magunkra nézve valami hasznot, ha mást nem azt, hogy az igazán jókat és íróikat megbecsüljük, magunk pedig ilyen rosszak Írásától óvakodjunk.

Öt évig maradt Neánder Wittenbergben. Tudjuk, hogy 1547-ben a szerencsétlen kimenetelű műhlbergi csata után a wittenbergi tanárok és tanulók elmenekültek, szétoszlottak. Ekkor Neánder Melanchson és Jónás ajánlatára a nordhauseni iskolánál kapott segédtanítói állomást. Ez a tanítóság igen jó iskola volt Neánder számára, már csak azért