Evangélikus Népiskola, 1898

1898 / 1. szám - Polgár József: A botbüntetés mint fegyelmi eszköz a népiskolában

16

sósság- helyett vallástalanságot, ragaszkodás helyett g-yülöletet embertársai és tanítója iránt.

Sőt ez utóbbi, mint a személyes gyűlölet kitörése néha már a zsenge gyermeknél is mutatkozik az által, hogy abban ellenséges gondolatokat s gyakran megtorló elhatározásokat ébreszt. S ha éppen kutatni akarna valaki nem találna e esetet, midőn különösen a nagyobb fiú növendék nyilvánosan az osztály előtt nemcsak védte magát a tanító ütlegei ellen, hanem azt annak visszadni is igyekezett, melyből egész küzdelem fejlődött ki a növendék és tanító között, melybe esetleg az egész osztály segítségére siethet társának s a tanító a botrány elkerülése végett utóvégre is menekülni kénytelen. Ennél azonban sokkal gyakoribb eset, midőn a növendék ellenszenvét tanítója iránt magába fojtja, melyet az iskolából kivive az életbe, már iskolából kimaradása után, saját erejéhez képest tanítójának apróbb boszantásokat okoz, esetleg virágos, vagy gyümölcsös kertjében, vagy a hol alkalom kínálkozik. Férfikorra jutva, ellenséges indulata ha tán veszít is erejéből, de még mindig kebelében rejtőzik s egyebek hozzájárulása mellett néha a tanító személye ellen a boszú müvére fejlődik ki; kedvezőbb esetben az életben előforduló kellemetlenségeit segedelem helyett bizonyos kárörömmel szemléli, rosszabb esetben pedig nyíltan, vagy alattomban, de volt kinzójának életét igyekszik megkeseríteni. Ez pedig sem a tanító személyére, sem a köz- és nevelésügy érdekére nézve nem lehet kívánatos.

De ezen visszahatás előidézte jelenségek nemcsak a gyermeknél, hanem legtöbb esetben a szülőknél is mutatkoznak, melynek folytatása rendesen a bíróság előtt a tanító elleni fegyelmi eljárásban szokott nyilvánúlni s szomorúan befejeződni; hacsak ezenkívül a társadalmi életben is nem nyer szellemi és anyagi tekintetben, tehát kétszeresen is szomorú befejezést. Ha azonban a botot s általában a testi fenyítéket száműzzük a népiskolából s e helyett beviszszük a gyengédséget, szeretetet, emberséges bánásmódot s ragaszkodást, nem termé- szetes-e, hogy a fentiek mérges magva helyett ezek termik meg nemes gyümölcsüket nemcsak a gyermekseregnél, hanem azok szüleinél is; mert semmivel sem lehet jobban a szülők jóindulatát megnyerni s a tanító soha semmivel sem tudja magát jobban megkedveltetni a szülők előtt, mint gyermekeikkel való emberséges, szelíd, szeretetteljes bánás módja által; mert a megváltóval ők is azt vallják; „a mit egyikkel kicsinyeim közül cselekedtetek, azt énvelem cselekedtétek.“

Kétségtelen, hogy a gyemekre, legnagyobb hatással van az előtte álló példa. Már most, ha a gyermek tanítójától azt látja, hogy az a botot különös előszeretettel forgatja az iskolában, nincs-e az kedélyére hatással s sok esetben nem vállhatik-e a máskülönben tán békes- séges hajlamú növendék haragos, veszekedő és verekedő természetű gyermekké, illetve emberré ? Lehet-e tehát a botbüntetés a gyermeknél embertársai s az állatok iránti gyengédebb bánásmód felébresztésére