Evangélikus Népiskola, 1897
1897 / 1. szám - Tárcza
31 Ne siess úgy a fény felé népem : Szúnyog megég csilla gyertya fényen! Nézz inkább a szálló éjbe bátran, Nézz végig a véres, vad csatákon, Tünde fényű szép jövőbe aztán Lépj, okulva a sok véres példán ! Múltba eltűnt ezred sírja mellett Főd lelátva térdre hullj le nemzet! Zengjen ajkad hő imát az égre. Kérd az Istent: nézzen le rád végre! ... Kérd : felejtse ősapák mit tettek, Ezreden át érte megszenvedtek!... Féld az Istent s igy indulhatsz bátran Új ezredbe ; áldás lesz hazádon !. . . És te Isten ! népek őrző Atyja Nézz a népre ! utad el ne hagyja ! Űzd egéről fellegét a vésznek, Hadd ragyogjon csillaga e népnek ! Vér, viharral, búval tele múltja, Hadd legyen most szép, virágos útja! Honja, mely már annyi vértől ázott Hadd növelje fel a szabadságot!!! Ifj Porkoláb GyulaAz országúton . . . — Adjon Isten jó napot! — Fogadj Isten! — Honnét, honnét János gazda? — Hát kérem szeretettel itt voltam a városban, a főbíró urnái, a miatt a rossz gyermek miatt. — No tán valami baj van? — Van ám! Ej nem is tudom mi lesz abból a gyerekből. A tavaszt szál sorozás alá kerül, bizonyosan beválik katonának, mert ép, erős; de az a megrögzött makacs, daczos, engedetlen természete úgyis tudom majd örökre szerencsétlenné teszi. — Mit csinált már megint? — Tegnap reggel kértem, könyörögtem,végre ráparancsoltam, hogy ne menjen el a vásárra, mert úgy sincs neki ott semmi dolga; de hiába. Elment. Pajtásaival mélyebben nézett a pohár fenekére, mint kellett volna, és a vásárban dalolva, lármázva jártak-keltek. A csendőrök — mint mondják — többször, figyelmeztették őket. A pajtások hajlottak is a szóra, de ő azt mondta: ö neki ugyan nem parancsol semmiféle szent sem. Szó
