Evangélikus Népiskola, 1897

1897 / 1. szám - Tárcza

32

szót. követett s a vége az lett, hogy mint csendzavarót a rendnek őrei bekésirték a főbirói hivatalhoz. Hát most ott van a dutyiban, három napig ki sem eresztik. Hiában könyörögtem a föbiró úrnak.

E párbeszéd az X-i tanító és a falujabeli jómódú földes gazda között történt, a mint véletlen találkozva, hazafelé igyekeztek a szomszéd városkából. A négy algymnáziumi osztályt végzett gazda családi élete nem volt valami példányszerü; úgynevezett »családi jelenetek« többször fordul tak elő házánál. A tanító, a ki 5 éven át működött már a községben, meglehetősen ismerte körülményeit a gazdának, két fia bejárt hozzá az iskolába, és sokat vesződött az engedetlen makranczos nebulókkal. Hirtelen elhatározta magát, hogy mig haza érnek, az utón, ennek a nem éppen értelmetlen embernek útmutatást ád arra nézve — talán sikerrel — hogy mi módon nevelje gyermekeit otthon, hogy azok engedelmesek legyenek.

—Hát bizony bajnak baj János gazda, hogy oly engedetlen fia van — így kezdé a tanító — de hát lássa, a legtöbb esetben éppen a szülők maguk okai annak, hogy nincsenek engedelmes gyermekeik. No, csak ne jöjjön indulatba, majd ha meghallgatott, bizonyosan igazat ád nekem.

A gyermeknek első nevelője a szülő. A nevelőnek egyik fő kelléke a szeretet. A gyermekből lehet ugyan faragni valamit szeretet nélkül is, de becsületes embert csak szeretettel lehet.

— De hát tanító úr, én mindig szerettem azt a gyereket, habár nem is mutattam azt soha neki, ne hogy elbizza magát.

— No csak várjon! A szeretetet követelni nem, csak kiérdemelni lehet. A ki azt akarja, hogy szeressék, annak a maga szeretetét szinte ki kell mutatnia tetteiben. Nagyon rossz szokás az, hogy a gyermekkel nem kell észrevétetni a szeretetet. De még inkább megboszulja magát azon szokás, hogy ha a szülő megköveteli a gyermektől a bocsánatkérést akkor is, ha esetleg ártatlanéi lett megbüntetve. Az így nevelt gyermekből lesz alattomos, képmutató és daczos ember. A szülő bármily jót tesz is a gyermekkel, ne éreztesse azt vele, mert a gyermek is tud gondolkodni, és inkább kész lemondani p. o. valamely ajándékról, hogy sem, talán szemrehányással, elfogadja azt. Meg kell kimélni a gyermeknek érzékenységét, s akkor majd méltatni fogja a jótéteményt s a jóért hálás lesz.

Aztán a szülőnek feddhetetlen életet kell élni. Téved az, aki azt hiszi, hogy a gyermeknek nincsen ítélő tehetsége. Van bizony. Ha — ne tegyük fel — az apa a gyermek füle hallatára, káromkodnék »mint a jégeső«, biz azt a gyermek nem venné imádságnak. Vagy ha a jó ég tudja, miféle titulusokkal illeti egymást a házastárs a gyermek előtt, bíz abban a gyermekben az nem gerjeszt tiszteletet szülői iránt. A szülők soha se beszéljenek egymásról a gyermek előtt másképpen, mint szeretettel párosult tisztelettel. Részesítsék egymást oly gyöngéd figyelemben, hogy a gyermek látva a példát, szívesen szolgáljon szüleinek. Szóval a szülők ménjének elő jó példával s a gyermek bizony nyal tisztelni f o gj a őket.