Evangélikus Népiskola, 1896
1896 / 2. szám - Mohar József: Népnevelésünk és az iskola
B6 nyomasztó anyagi és alárendelt társadalmi helyzete a hivatásszeretet felkeltését, vagy még inkább megerősítését nehezítik, de,nem teszik mind azonáltal lehetetlenné. Népoktatásügyi alaptörvényünk revisiójánál tanügyi kormányunk nem térhet ki a tanítóság jogos kívánságainak kielégítése elöl. Az iskola népnevelő hatása első sorban a tanítótól függvén, népiskolai törvényünknek a tanítóképzésre és a vele összefüggő kérdésekre vonatkozó részének revisiójával kell tehát a törvény revisióját megkezdenünk. A különféle jellegű iskolák közül — a mint láttuk — a k ö z- ségi jellegű iskola fejthet ki legsikeresebben népnevelő hatást. Ha hazai viszonyaink között nagyobb rázkódtatás nélkül lehetséges volna, akkor a magam részéről kivétel nélkül községi iskolák felállítását sürgetném. Azonban két, szinte leküzdhetlen, nehézséggel állunk itt szemben; az egyik a felekezeteknek történelmi fejlődés alapján megszerzett és féltékenyen őrzött joga, a másik az anyagi erő hiánya. Ma, a mikor a kedélyek az egyházpolitikai kérdések miatt (nagyrészt mesterségesen) különben is nagyon fel vannak izgatva, anyagi eszközök birtokában is meg kellene elégednünk kevesebb vivmánynyal, az anyagi eszközöknek csaknem teljes híjában pedig a 68. évi törvény revisiójánál tovább nem mehetünk. Maradjon meg a felekezet továbbra is iskolafentartónak, de ne oly korlátlanul és ne oly függetlenül az állami befolyástól, mint most. Ma megtörténik, hogy egy apró községben három felekezeti iskola is tengődik, holott e g y községi iskola talán virágozhatnék. Az államnak legyen meg ily esetekben a felekezeti iskolákat beszüntető, és községi iskolát rendelő joga. A népnevelés is szükségessé teszi az ily helyekre nézve a talán egyoldalii felekezeti czélok szolgálata folytán vallási súrlódások alapjait lerakó iskolák becsukását és a békés együttélés érdekeit, tehát egységes czélt szolgáló községi iskola felállítását. Elfogadhatjuk ugyan a felekezetek iskola- fentartó jogát továbbra is alapelvül, de az államnak döntő befolyását ezek létére és szellemére feladnunk nem szabad. Az államnak legyen meg a döntő befolyása a felekezeti iskola állítása, avagy beszüntetése felett, és itt mérvadó szempont csak a saját állami érdeke legyen; az államnak legyen meg az a joga, hogy a felekezeti iskola oktatásának anyagát és szellemét a felekezeti tantervek jóváhagyása, avagy eltiltása útján, esetleg az iskola beszüntetése által is ellenőrizhesse; egyszóval, hogy a saját érdekeit a felekezeti iskolában és iskola által teljesen megvédhesse. De viszont legyen ereje az államnak a felekezeti tanító érdekeinek megvédésére is!