Evangélikus Népiskola, 1896

1896 / 2. szám - Mohar József: Népnevelésünk és az iskola

nak, épen azért oktatása úgy eredményben, mint szellemben a legtökéletesebb lehet. Ezeket a szempontokat nem szabad figyelmen kiviil hagynunk, a mikor a népiskolák államosítását sürgetjük; nagyon megfontolandó, hogy a mit nyerünk az államosítással az oktatás révén, nem ugyanannyit veszítünk-e általa a népnevelés terén ?

Népoktatásügyi alaptörvényünk revisióját immár hivatalos alakban helyezte kilátásba magas tanügyi kormányunk ; nemcsak felesleges munkát nem, hanem egyenesen szükségeset végezünk annak megállapításával, hogy micsoda törvényes intézkedések fogják népnevelésünk ügyét előbbre vinni?!

Abban kétségtelenül valamennyien egyetértünk, hogy az iskola nevelő hatása első sorban annak tanítójától és csak másodsorban jellegétől függ. Hivatását szerető és egyéni arravalósággal biró tanító — mint láttuk — akármilyen jellegű iskolában lehet népnevelővé. Ez a körülmény nagyon természetesen irányítja figyelmünket t a- n í t ó k é p z é s ü n k r e.

Hazánk tanítóképzése terén nemcsak elmaradottságot, hanem főként rendszertelenséget konstatálhatunk. E helyen és ezen alkalomból nem kívánok ezen elmaradottság és rendszertelenség fejtegetésébe bocsátkozni; tanügyi kormányunk a tanítóképzés egységes s z e'r v e z é s é t és gyorsabb fejlesztését felvette programmjába, reméljük, hogy ebbeli programmját meg is fogja valósítani. Azonban a törvény puszta revisiója e téren nem vezetne czélhoz, mert egy egészen új alapelvnek az állami képesítés alapelvének megvalósítása elől tovább kitérni nem lehet. Van azonban a tariítóképzésnek olyan oldala is, a mit sem törvénynyel, sem rendelettel szabályozni nem lehet és ez a képzés szelleme. Képzőink túlnyomórészt növendékeiket nem nevelik hivatásszeretetre, nem nevelik népnevelőkké. Ez a vád talán inkább sújtja az állami, mint a felekezeti képzőket. Ezt sem tantervvel, sem úta- sítással megszabni nem lehet, mert ez az eredmény csakis egy hivatása magaslatán álló tanártestület összhangzatos és czéltudatos működésétől függ. Ezt az eredményt tanügyi kormányunk csak egy módon biztosíthatja, nevezetesen úgy, hogy jutalomra, elismerésre különösen az e téren szerzett érdemeket tartja méltóknak. Természetesen, e téren a zajtalan, vaskövetkezetességgel folytatott munka jár csak eredménynyel; ma, midőn a könnyű sikereket hajhászsza mindenki, mert hiszen ezek ép úgy méltányoltatnak, mint a nehéz munkával elért sikerek, kevés hivatásszeretettől áthatott népnevelőt nyújtanak képzőink. Igaz, hogy a tanítóság