Evangélikus Népiskola, 1896
1896 / 8-9. szám - Tárcza
264 hatatlanul szenvedni. A szelíd lelkű, nemesérzelmü nő, a hűséges hitves, ki szerető gonddal ápolta férjét az utolsó pillanatig, szíve nemességének, hűségének jutalmát nem élve/.é talán soha. 0 vele mégis igaztalanul bánt a gondviselés. Ne siessünk az ítélettel. Csepregi bácsi minden szép és nemes tulajdonai mellett azon hibában szenvedett, miszerint mindig azon törekedett, hogy magát s ami övé volt, azt mind előtérbe helyezze. Alig tudott másról beszélni, mint önmagáról. Amit ő tett, az mind bámulatos szép volt, a mi az ő birtoka volt, az mind nagyszerű volt, sokkal nagyszerűbb, mint ha másé lett volna. Ezzel a modorával ismerőseit, vendégeit is arra kényszerűé, hogy mindig és mindig dicsérjék ötét. Ez a légkör Róza lelkében is kifejlesztette azt az érzetet, öntudatot, miszerint ő valami rendkívüli egyéniség, több a közönségesnél s ennélfogva az ő férjének is valami rendkívüli egyéniségnek kell lenni, És éppen ilyen volt Kormos Károly. Előkelő modorú, ügyes udvarló, szellemes társalgó, jeles képzettség fitogtató. Mindenki meg volt győződve, hogy reá fényes jövő vár. Ez a fényes jövő hatotta meg Róza kedélyét, ez lebegett szemei előtt, mikor őt férjéül választotta. Nem az egyént szerette meg, hanem annak képzeletbeli fényes pályáját. És ennek a következménye az, hogy nemcsak ily korai özvegy fátyol borítja most arczát, nemcsak anyagi gondok súlyosodnak ifjú vállaira; hanem mindezekhez még szégyenérzet is járul. Eszedbe jut itt is a bibliai Ígéret: megbüntetem az atyák vétkeit'a fiákban és bizonyára megnyugszol benne. A szánalomra méltó özvegyet is mindenekfelett megnyugtatná az, ha ennek tudatára jönne. Semmi se enyhít szenvedéseinkben, inkább mintha azok felett elmélkedve életünk folyamán Isten ujját, pillantjuk meg. Ha összeszeded élettapasztalataidat és gondolkodni azok felett, megnyílnak szemeid és látni fogod, hogy a birvágyó mindig szűkölködik ; a ledér ember, ki nem tanulta tisztelni a nőt, rendesen papucs alá kerül, az istentelen kísértetekről álmodik; a rest kétszer fárad; a féktelen ember rendesen valamely szenvedély rabjává lesz; az élvsóvárt undor fogja el, vagy olynemü betegségek melyek miatt minden élvezetről le kell mondania; a zsarnokon közvetlen környezete uralkodik. Az önkény embere, ki nem tűri, nem hallgatja meg mások véleményét, azzal bűnhődik, hogy midőn igen nagy szüksége volna okos tanácsra, akkor se talál önálló véleményt, mivel csak szolgalelkek vannak körülötte; ki nem igaz úton jár, elveszti lelke bátorságát s éppen akkor nem tud erős, erélyes lenni, mikor legjobban kellene. A bűnt nyomon követi a büntetés. Szinte hallom ellenvetésedet, hány Kormos és Daczó van a világon, ik mégis czélt érnek, vagyont harácsolnak össsze, magas állást vívnak ki maguknak, bűnt bűnre halmozva tekintélyes, hatalmas emberekké válnak s nemhogy büntetéstől félnének, de még kérkednek bűneikkel és a közönség nem elítéli, hanem csudálja őket. És hány ártatlan, erényes lélek szenved, gyötrődik, sínylődik évek hosszú során, talán egész életén át a nélkül, hogy erénye jutalmát elnyerné. Feleljen erre helyettem ami nagy
