Evangélikus Népiskola, 1896

1896 / 8-9. szám - Tárcza

263

keveredett s ettől eltanúlta, hogyan kell tékozlással tekintélyt szerezni, a ki azt más módon megszerezni nem képes, Kapzsi emberek szivébe rendesen jó adag hiúság is befészkeli magát, a nyomon követő büntetés gyanánt talán öntudatlanul is érzik, hogy a vagyon mégsem érdem, különösen nem arra nézve, ki azt nem tisztességes úton szerezte. Részint valamely más érdem hajhászása, részint a törekvés kapzsiságának elfedésére ébreszti s ösztönzi bennük a vágyat valami előkelőség, rang, czítn után. Daczó e vágyát oly módon akarta kielégíteni, hogy fiát úrrá neveli. De a derék fiúnak oly nevelés mellett mikép lett volra kedve tanuláshoz. Tudta, hogy őtet úgy is csak azért küldik iskolába, hogy úrrá legyen. Azt pedig igen hamar megtanulta, előbb mint a conjugotiókat. hogy az urasághoz csak pénz kell, nem pedig grammatica. Pénz pedig van az öreg ládájában; az esze3 fiú tehát, mielőtt logikát tanuU volna, eljutott ahhoz a következtetéshez, miszerint tanulni felesleges. így lehetett az állapot, mikor a pénzes, bár neveletlen, de magasra törekvő ifjú Kormos Károlylyal megismerkedett. Kormos azt hitte, jó fejős tehenet fogott benne; az öreg Daczó is azt hitte, jó üzlete lesz Kormossal; két czélt fog elérni, jó uzsorára adhatja ki pénzét; és fia előkelő társaságba keveredik. És most láthatja mindenki, kinek szeme van a látásra, hova vezetett mindkettőnek erkölcsi alapnélküli számítása. A múltakat a jelen körülményeivel összevetve, megtaláljuk a szigorú összefüggést, minélfogva Daczó lelkiismeretlen fáradsággal összegyűjtött vagyonának ez a pusztulása nem másnak, egyedül saját kapzsiságának elmaradhatlan következménye. És az erkölcsi törvények e szigorú következetességét meglátod nemcsak e példán, hanem száz meg száz példán az életben, ha azokat jól megfigyeled.

Ennyiben be van fejezve, mint mondám az ö élettörténete is. De mégsem végképen. A keresztyén ember hisz a feltámadásban. Ami megváltónk arra tanít bennünket, hogy a mindenható atyának kegyelme szelíd galambként lebeg a legféktelenebbül pusztító viharok felett és aki ö hozzá folyamodik, bár a legvégső ínségben, mikor a halandó szeme nem lát legkisebb reménysugár a szabadulásra, annak odanyujtja atyai jobbját s kiemeli a kétségbeesőt a megsemmisülés örvényéből a megtérés boldog szigetére.

Talán e pusztulás megtöri Daczóban is az ó Ádámot s miként igaz útra tért az ő veje, kivetkőzik ö is bűnös gőgjéből, alacsony kapzsiságából, megtér, miként megtérítő az úr lelke Sault, s a megtért apa példája magával ragadja a tékozló fiút is az igazak ösvényére s eddigi életfolyamukból megtisztulva kelnek ki mindketten szebbb, boldogabb, Istennek tetsző életre.

De míg ezen elmélkedünk, Kormos és Daczó sorsa azon megnyugtató gondolatra vezet, miszerint a gondviselés igazságosan tartott Ítéletet felettük; képzeletünk e gyász esemény felett borongó elménk elé rajzolja, az ifjú özvegy megtört alakját s felháborgatja ismét lelkünk nyugalmát a kérdés: miért kellett s kell ö neki oly sokat, oly kimond