Evangélikus Népiskola, 1895
1895 / 1. szám - Gyakorlat
14 körül valaki magának kellő fogalmakat szerezhessen s kísérletezései közül a legalkalmasabb módot választva ki, az iránt határozott megállapodásra jusson. Néhány évvel ennél már több ideje, hogy csekélységem a magyar nyelvnek német nyelvű népiskolában való tanításával foglalkozik, minélfogva úgy hiszem nem fogok senki által sem elitéltetni, ha annak tanítása körül vélemény-nyilvánításomat megkoczkáztatom. Hogy az elejéről kezdjem a dolgot fel kell említenem, hogy midőn én első állomásomat elfoglaltam, a magyar nyelvet iskolámban boszúból tanítottam. Mert Hübnerje van ám annak, miért és miként lettem én német tanító. Összejátszott itt én ellenem minden tényező, mig végre kénytelen voltam magamat megadni a sorsnak s úgy tánczolni, ahogyan hegedűitek. De feltettem magamban, kegyetlen boszút fogok állani. Feleségem akkor még nem volt, hát kién tölthettem volna boszúmat, mint azon, ami volt, t. i. a nebulókon. Ilyen pedig volt elég, mintegy kétszázon felül egy tanteremben. Ezeken töltöttem tehát boszúmat az által, hogy őket a magyar nyelv tanulására fogtam, mitsem tudva valamely idevonatkozó törvény létezéséről. Azonban, hogy boszút szomjazó czélomat biztosabban érhessem el, jónak láttam a dolog megkezdése előtt állomásomon kissé megmelegedni, környezetemmel megismerkedni, alattomban a hangulat és vélemények után szimatolni. Azért boszúm müvét az első évben mellőzve, csak a második évben kezdtem meg, a legnagyobb titokban s elővigyázattal, tartva attól, hátha keserű levét fogom én mindennek még meginni. Azért nem igen merészeltem forszírozni a dolgot, megelégedtem a közönséges életben leggyakrabban használni szokott szavak néhányának feljegyzése s betanításával s azoknak rövidebb és hosszabb mondatokká való alakításával. De a titok nem soká maradt titok, mert a gyermekek az iskolában művelt dolgokat otthon csacskamódon kifecsegték, t. i. hogy ők tudják ám villa, kés, kanál stbnek magyar nevét is. Mindezeket megtudván, el voltam készülve a legrosszabbra, csak azt nem tudtam, az mily alakban fog majd nyilvánúlni s olyan gyermekhez hasonló várakozó állást foglaltam el, ki elnadrágoltatásának bekövetkezése előtt áll. Mily nagy volt azonban meglepetésem, midőn a közvélemény a sújtó ítélet helyett örömmel fogadta kezdeményezésemet s a gyermekek szülői ajándékokkal halmoztak el. Én a mennyire lehetett iparkodtam palástolni meglepetésemet s az egész dolgot felemlítésre sem méltónak igyekeztem feltüntetni. Mindezekből mégis azon tapasztalatot vontam le, hogy tapintattal és óvatossággal járva el, idegen ajlcú népünk nem vonakodik a magyar nyelv megtanulásától, sőt azt életszükségnek tartja. E tapasztalatból bátorságot merítve a következő évben már behatóbban kezdtem a magyar nyelv tanításához, igaz hogy átláttam, miként egész boszúmüvem csütörtököt mondott, minélfogva erről végkép le is tettem s a magyar nyelv tanításának kultiválását most inkább műkedvelésből űztem, s inkább arra fektettem a fősúlyt, hógy a gyerme
