Evangélikus Népiskola, 1894

1894 / 2-3. szám - Tóth István: Husvétkor - Mohar József: Van-e nálunk népoktatásügyi közvélemény?

37

sekben, láttam sikerrel állást foglalni egye? társadalmi osztályok erkölcsi és anyagi érdekei mellett: de egyszer sem láttam még a népnevelés és ennek szerény munkásai érdekében erélyesen és eredménynyel síkra szállani. Mindenikünk élénken emlékezhetik még arra a küzdelemre, a melyet a sajtó középiskolai kartársaink érdekei mellett folytatott, arra az állásra, a melyet nemrég a vasutasok érdekében elfogtál!: arra azonban bizonyára egyikünk sem emlékezik és arra nem tud példát hozni, hogy a sajtóban a tanítóság ügye csak valamivel nagyobb port is vert volna fel. Nem irigylem középiskolai kartársaink sikerét, igaz ügyüket vitte a sajtó győzelemre, bár teljesebb lett volna győzelmük; a vasutasok is kétségtelenül munkás és hasznos tagjai a társadalomnak ; — a tanítóságnál azonban arról volt szó, hogy terhes munkájok fejében mindennapi kenyér, hosszú és küzdelmes pályájuk után éhezés nélküli pihenés legyen osztályrészük : a sajtó ennek daczára néhány siránkozó és többnyire elkésett vezérczikknél egyebet alig bir felmutatni, a melylvel ezek érdekeit szolgálta volna. Nem volt az egyéb kérem a naiv tanítóság szemébe való porhintésnél. Magam is iparkodtam érdekeink mellett síkra szállani, de felszólalásaimat vagy egyáltalában nem, vagy csak részben közölték s a midőn ennek oka felöl egész őszintén tudakozódtam, azt a feleletet kaptam: »Uram! mi a közvéleményt szolgáljuk, annak kifejezői vagyunk; népoktatatástigyre vonatkozó tanügyi közvélemény nincsen, erre vonatkozó kívánságok kifejezését a társadalom tőlünk nem is kivánja: ez az oka, hogy Önök — bár igazságos — ügyeinek szószólói nem vagyunk, nem lehetünk!« Beláttam, hogy-igazuk van; nem a sajtó a hibás, mikor érdekeinket nem védi és képviseli egész hatalmával és súlyával, hiszen ő a társadalmat szolgálja, a mely tőle ügyeink védelmét nem kivánja.

Újra az előtt, a kérdés előtt állok, hogy megnyugodjunk-e hát abban, hogy a sajtó, ez a közönségtől függő nagyhatalom, ne képviselje a kellő módon érdekeinket, ne legyen annak se rólunk véleménye! ? Egy 26 ezernyi főből álló tábornak kell annyi erejének és súlyának lennie, hogy a közvélemény alakulásába a sajtó utján befolyjon; ennek ellenkezője szégyenletes szegénységi bizonyítvány volna számunkra. Fogjunk tehát hozzá az eddigi mulasztások pótlásához, teremtsünk tanügyi közvéleményt a sajtóban és a sajtó utján.

Utazgatásom közben szívesen kerestem fel tanítótársaimat és előszeretettel ereszkedtem velük vitába tanügyi mozgalmakról, társadalmi és anyagi helyzetünkre vonatkozó kérdésekről. Nem a hallott véleményeket és nézeteket akarom ismertetni (ámbár nem lennének azok érdektelenek), csupán azt