Evangélikus Népiskola, 1894
1894 / 1. szám - Tárcza
17 lemző tulajdonsága felett Ítéletet mondani, hanem egyszerűen magamévá teszem a közvéleménynek azt a nézetét, hogy a 19-i k század a ma- terialismus százada. Elkeresztelték századunkat sokféle névvel már; elnevezték: a villamosság, a felvilágosultság századának, az idegesség, a képmutatás, stb. századának. Mindez elnevezésekben van igazság, de egyikben sincs oly mértékben, mint abban, hogy a 19-ik század a materiálismus százada. Bármily általánosan elterjedt és elfogadott is a fenti elnevezés, mégis sokan helytelenítik azt. Nevezetesen azok, kik azt állítják, hogy lehet még az életben találni, csak akarni kell, olyat a mi felemelő, a mi eszményi, a mi magasztos. S ez állítás kétségkívül igaz, csakhogy az a baj, hogy nem oly mértékben találhatni fel az életben, a társadalomban az eszményit, mint kellene. Ellentétek mindig voltak s lesznek is. A jóval mindig szemben áll a rossz, de a diadal végre a jóé. Az ideálismust folyton nyomon kíséri a materialismus, de ez utóbbinak amazt túlszárnyalni nem szabad, S századunkban a materiálismus túl- ságra jutott. Azért nevezik a 19-ik századot a materialismus századának. Elégséges volna ugyan ez állítás bizonyítására elismert írókra avagy a közvéleményre hivatkozni, de emellett magából az életből vett példákból is megkísérlem a fenti állítás helyességét — ha ugyan szükség van reá —igazolni. Mindenekelőtt jöjjünk tisztába a szóval: mi a materialismus (anyag- elviség) ? A materialismus azon bölcsészeti irány, mely mindennek létezését tagadja, a mi az érzéki tapasztalat körén kívül esik. A materialismus alapelve : egyedüli valóság az anyag. Mindaz a mi van, az anyagból magyarázható, magának az embernek szelleme is anyag. Azok a fogalmak, melyek a tapasztalás körén kívül esnek (Isten, szabadság, mennyország, vallás, lelkiismeret) egyszerűen nem léteznek. A materiális század e szerint olyan század, mely tagadja mindazt, a mit érzékeinkkel lel nem foghatunk. Istenben nem hisz, a lelkiismeret szavára nem ád semmit. Az élet nála siralom völgye, a halál megsemmisülés; a mennyország, a sirontúli élet, a feltámadás hiú ábrándok. A legmagasabb társadalmi erényt a hazafiságot, önzésnek bélyegzi, a szerelemben csak érzékiséget ismer el. A társadalomban nem tűnik rögtön szemünk elé, hogy a materialismus romboló erejével, ha nem is egészen, de félig már ledöntötte az ideálismus oltárait. A templomok még mindig állanak, s az Urnák szolgái Isten igéjét ép úgy hirdetik, mint azelőtt; de azért köztudomású, hogy az emberiség jelenleg igen megcsüggedett az Isten imádásban. Nem akarok túlságos fontosságot tulajdonítani annak a megdöbbentő jelenségnek, hogy a templomok mily gyéren látogatvák, úgy városon, mint falun. De az az elszomorító a dologban, kogy azok, kik a templomot kerülik, nemcsak hogy nem mentegetik bűnüket, hanem kereken meg merik vallani, hogy ők Istenben nem hisznek. S e vakmerő vallomás semmiféle követ
